J. K. Rowling

Harry Potter és a Halál ereklyéi - 7. könyv

HARRY POTTER

animus kiadó  | 2019  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  623 oldal

"Ujjait öntudatlanul a karjába fúrta, mintha fizikai fájdalommal viaskodna. Össze sem tudta számolni, hányszor hullott már a vére. Egyszer elvesztette a jobb karja összes csontját, s ennek az útnak a során a homlokán és a kezén viselt sebhely mellé máris szerzett még egyet a mellkasára és párat az alkarjára, se mindeddig soha, egyetlenegyszer sem érezte azt, amit most: hogy végzetesen meggyengült, hogy pőre és kiszolgáltatott lett, hogy varázsereje legjavától fosztották meg. Hermione, ha ezt elpanaszolná neki, azt mondaná, a pálca annyit ér csak, amennyit a varázsló, aki használja. De Hermione nem tudhatja ezt, ő nem élte át, hogy a pálcája magától meglódul, akár az iránytű, és aranyló lángolkat lő az ellenségre. Harry most érezte csak át igazán, hogy mennyire bízott őrangyalában, a pálcájában lévő ikermagban, most, mikor már elveszítette azt."

Harry, mint mindig, most is a Privet Drive-on, az őt csecsemőkorában befogadó Dursley-család otthonában tölti az iskolai szünetet. Ám hetedik tanévét nem kezdheti el a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. A Főnix Rendje azon fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse, ahol Voldemort és csatlósai nem találnak rá. De teljesítheti-e folytonos bujkálás és életveszély közepette a küldetést, melyet Dumbledore professzortól kapott?

A hetedik, s egyben utolsó Harry Potter-regény megjelenése valószínűleg a legnagyobb izgalommal várt esemény a könyvkiadás történetében. J. K. Rowlingnak még a legapróbb, Harry és barátai várható sorsára vonatkozó utalásai is mind szenzációs hírekként láttak napvilágot a sajtóban.

Valóban meghalt Albus Dumbledore? Kinek az oldalán áll Perselus Piton? Mik a megmaradt horcruxok, hová rejtette el lelkét Ő, akit nem nevezünk a nevén? Harry a forradásában hordozza a Sötét Nagyúr lelkének egy darabját, s ezért párszaszájú? Ezekre a kérdésekre választ kapunk a hetedik, egyben befejező kötetben.

+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 5 990 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 690 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó animus kiadó
Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:623
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly614 gr
Sorozat HARRY POTTER
FordítóTóth Tamás Boldizsár
ISBN9789636140557
Árukód2159848 / 1035876

Vásárlói értékelések, vélemények

(5 vélemény)
Győrffy Andrea
2007. 09. 25.

Olvastam angolul a felnőtt verzót és tényleg mindenre fény derül, minden szálat elvarr az írónő. Nagyon izgalmas, bár szerintem kicsit hosszú.

Tóth Laura
2007. 09. 26.

Kissé erőltetettnek tűnik a többi mellett, ettől függetlenül valóban kerekké, teljessé válik a történet. Izgalmas és, számomra legalábbis, letehetetlen.

Dalma
2007. 10. 03.

hosszú????????????????szerintem kifejezetten rövid és zsúfolt

Eszter
2007. 10. 03.

Én még nem olvastam az utolsót de türelmesen kivárom a magyar fordítást! Nekem egészen pontosan a 4. könyv volt az utolsó ami nem tűnt kicsit erőltetettnek.Szóval nekem már az 5. kicsit erőltetett volt.Az első 4 kötet szerintem magában is érthető,az elején megmagyarázza a legfontosabb dolgokat (h H.P. varázsló,h mi is az a Roxfort,h a 9 és 3/4-edik vágányt hogy is használják és ilyesmik...) míg az 5. könyvben ez már nem jelenik meg.Mondjuk lehet h ennek az az alapja h addigra már nemigen lehet olyan embert találni aki ne lenne tisztában azzal h Harry Potter varázsló...De mindezek ellenére fantasztikusnak tartom a történetet és nagyon szeretem olvasni.

Szoboszlai Renáta
2007. 10. 10.

Nagyon tetszik. Olyían dolgok derültek ki, hogy alig tudtam szóhoz jutni!!!!!!!!!!!!!!!!! Tud valamit ez a nő.

Valicsek Tamás
2007. 10. 10.

Az angol gyerek verziót olvastam, ami nagyon tetszett. A végére minden apró részlet a helyére került. Zseniális az írónő, minden elismerésem az övé. Engem teljesen magával ragadott a mű, nem éreztem erőltetettnek. Csak az utószó volt az elvárt szint alatt. Alig várom a magyar fordítást.

Anikó
2007. 10. 20.

Egészen eddig a 3. könyvet tartottam a legjobbnak, de most becsatlakozott mellé az utolsó kötet is, remek, igazán nagyszerű volt olvasni. Nagyon várom a magyar verziót, mivel a fordítás egyszerűen zseniális! =)

Lencsés Zoltán
2007. 10. 28.

Eseménydús, izgalmas, fantasztikus. De amikor a Malfoy-kúria c.fejezet végén az a haláleset :( megtörtént, hát akkor én olyan rosszul voltam...pedig nem vagyok az a fajta. Szerintem a vége eléggé gyenge, mert a döntő csata után csak az epilógus van. (19évvel később.)

Németh Nóri
2007. 11. 25.

Szerintem jó lett. Csak azt sajnálom, hogy annyian meghaltak.

Tóth Patrícia
2007. 12. 08.

Én elhiszem, hogy szeretnétek megosztani a töbiekkel, hogy mi történik ebben a részben és Én is olvastam de azért nem kéne ennyi mindent elmondani, mert szerintem vannak nagyon sokan akik ezeket a dolgokat NEM szeretnék tudni!

Vivi:-)
2007. 12. 18.

én még nem olvastam! én a filmre kiváncsibb vagyok!!!XD

JuĐit
2007. 12. 26.

NAGYON-NAGYON-NAGYON VÁROM MÁÁÁÁÁR!!!!OYAN KÍVÁNCSI VAGYOK RÁÁÁÁÁÁ!A SZÜLINAPOMON JELENIK MEG SZITNE.....:D:D:D:D:D:D

Rados Csaba
2007. 12. 30.

Nagyon jo volt a könyv, élvezet volt olvasni, nem irom le melyik részek voltak a kedvenceim mert nem akarok titkokat elárulni azoknak akik még nem olvasták. A vége érdekes volt telljesen máshogy képzeltem el, de ez nem azt jeleni hogy csalodtam volna, ellenkezöleg, megint sikerült meglepnie az irónak! Kár hogy vége a sorozatnak:

Szandra
2008. 01. 08.

Szerintem nagyon jó a könyv, nem előre kiszámítható. Ami a végét illeti szerintem is túl rövid. Van pár kérdés amire nem ad választ a könyv bár ezek nem túl fontosak. Nekem kicsit befejezetlen de egyébként a legszuperebb az összes Potter-könyv közül. Aki meg csak a filmet nézi meg (az 5-ből ítélve mert az katasztrofális volt) az nem fogja igazán érteni a sztorit és a legjobb részekről lemarad.

Poggi
2008. 01. 10.

Nem a sorozat legjobb és nem is a legérdekesebb kötete - de amire vállalkozott, azt teljesíti. A nyitva maradt kérdések túlnyomó többségét lezárja (némelyiket meglehetősen banálisan), de valószínűleg a legmegátalkodottabb elmélet-gyártónak is fogmeglepetéseket okozni, és természetesen Ms. Rowling hozza a formáját olvasmányoság és nyelvi lelemény terén, még ha a valódi aktív történés kicsit kevesebb is, mint szokott.

Hiranneth
2008. 01. 19.

Amikor először olvastam, én is kicsit rövidnek találtam, de minden nyitva hagyott kérdést megválaszolt Rowling a megjelenés után, a harrypotterwikin minden megvan. ja és nagyon-nagyon ajánlom az írónőről készült dokumentumfilm megtekintését (A year in the life), abban minden megmagyarázódik

a lány aki szeret olvasni
2008. 02. 03.

bocsánat ha elrontom a képeteket rowlingról de ez egy nagy-nagy baromság. mi az hogy szókincs. hahó!!! ezt az egészet a fordító csinálja ilyenre. higgyétek el jól olvasható szókincses pedig ezt már csak a fordítónak köszönhetjük (tisztelet a kivételnek akik angolul olvasták) és nem tartom jónak a hetet mert hát nem is tom egy kicsit elkapkodott, elcsépelt. lehete hogy rowlingnak volt egy jó ötlete de naon szánalmas hogy mégtovább akarja vinni a történetet csak egy másik roxfortos diákkal. az már nem lesz ugyanaz mert harry potter volt a kiválasztot, a az egy. szóval ha vki nem ért egyet írjon lécci. thanx a lány aki szeret olvasni de megadom az 5 csllagot mert azért csak a harry potter AZ ÖRÖKZÖLD (remélem)

Walter Zsaklin
2008. 02. 04.

Nagyon wárom már!!Remélem hamar kihozza a futár:)) Wajon az is kap DVDt aki nyár elején rendelte meg?

Barbigirl
2008. 02. 06.

Nagyon-nagyon várom az utolsó részt, bár sajnálom, hogy nem lesz több. Én nem tudnék Rowlingban csalódni, szerintem minden új rész felülmúlta az előzőt - így most a 6. a kedvencem - , ami pedig elég ritkaság a könyvvilágban is. A legjobb, legvarázslatosabb, legizgalmasabb, legszórakoztatóbb, legértékesebb és legtanulságosabb "mese" az egész világon. Biztos, hogy a gyermekeimnek és az unokáim is megismerik majd Harry Potter történetét-mert elmondom nekik :-)

Ihionvien Sarah
2008. 02. 09.

nincs itt mit mondani!

Végvári Attila József
2008. 02. 12.

2008. Február 8. Pénteken rendeltem meg a Harry Potter és a Halál Ereklyéi könyvet, vagyis egy nappal a megjelenés előtti napon! A mai nap 2008. Február 12. Kedd délután 16 órakor hozta a futár a megrendelt Harry Potter és a Halál Ereklyéi könyvet! Meg kaptam az ajándék DVD-t is! Az ajándék DVD-t sikerült megnéznem. Ezen a DVD-n egy turista kalauzol minket londonban 25 percben. A DVD-ről szolva jobbat vártam! Azt reméltem lesz valamelyik filmből egy két kulissza titok. De nem igy történt! helytte kaptunk, egy uti film szerü dokumentum filmet. én jobbat vártam a DVD-től! Na de vigasztal hogy meg van a könyv! S az szerintem jobban járt aki a könyv megjelenése előtt rendelte meg a Harry Potter és a Halál Ereklyéi könyvet!

Molnár Rebeka
2008. 02. 12.

sziasztok...tegnap(2008,02,12) kaptam meg a könyvet fél háromkor és most már a 32.fejezetnél tartok....eddig 2x bőgtem el magam, rájöttem h ez a világ valaha volt legjobb és legvarázslatosabban rabulejtő könyvsorozat ami valaha volt és lesz..:)Egyszerűen nem lehet elmonani h mennyire jo regényíró J.K.Rowling...Remélem egysezr tudok vele beszélni és dedikáltathatom az összes Harry potter könyvemet vele....

Jackie
2008. 02. 12.

Én még nyáron megrendeltem és a megjelenése napján 11kor kézhez kaptam!Pedig vidéken lakok! A könyv: Le a kalappal Rowling előtt. Gratulálok!! Fogalmam nincs miért szidja a magyar tanárok 80%a a könyvet....Én sem bántom azokat az írókat akik 100 évvel ezelőtt írtak verseket, amiket csak kínnal tudok megtanulni...Miért kell a gyerekeet megfosztani a képzelettől és csk a valós világra nevelni?? Nem értem... És mégeccer, GARTULÁLOK AZ ÍrÓNŐNEK!!

Zs
2008. 02. 14.

Én ma kezdek neki a könyv olvasásának, ugyan már vasárnap óta megvan. Nem vártam olyan izgalommal ezt a kötetet, mint az eddigieket. Lehet, hogy kinőttem belőle?! :( Mindenesetre a DVD, amit a könyvhez adnak ajándékba egyszerűen nevetséges, pocsék...

Leverton
2008. 02. 14.

Mégis mit vártál Zs, a DVD-től? Lehet, hogy ebből is kinőttél ? A film teljesen korrekt módon mutatja be az eredeti helyszíneket! Persze, ha már jártál itt, ezeken a helyeken, akkor valóban unalmas lehet neked ez a fajta útikalauz. Talán más könyvekkel próbálkozz...

brig0721
2008. 02. 17.

Nem tudja vki hogy megjelenik-e a felnőtt verzió magyar fordításban?? kösziiiii

Zsan
2008. 02. 19.

Én 9.-ke előtt 2-3 nappal rendeltem meg a könyvet, de már szombat reggel 10 órakor meghozta a futár. Meg is lepődtem rajta. Sajnos még nem tudtam elovasni, mert először más olvassa. Az angol verziót már tavaly elovastam, de kiváncsi vagyok a magyarra is. Bár Tóth Tamás Boldizsárt ismerve ez szuper. Minden jót Harry!

Saca
2008. 02. 21.

Ajánlom mindenkinek!!! :) Szerintem a lehető legizgalmasabb és legjobb vége lett így a történetnek. Bár én még el tudnék olvasni jónéhány kötetet. :)))

Németh Emese
2008. 02. 27.

Jackie, az én magyar tanárom, Zsófi néni azt mondta elolvassa. XD Ő a maradék 10%-ban van, aki nem utálja :) Am én már 2X is olvastam, sztem ez lett a legjobb...És Pitonon lepődtem meg a legjobban. Le a kalappal JKR előtt :) végig az orromnál fogva vezetett :P És visszatérve a megtanulhatatlan versekre: hát igen, mi most Szókratész védőbeszédével szenvedünk, már aki az osztályban olvassa. de volt anakreón: engem a szerelem...., ( ez még megtanulható vol) De a Szapphó:Úgy tűnik nékem-étől....-től kikészültem.

Gaál Regina
2008. 02. 27.

Ez a könyv a legjobb! azok a csavarások,és halálesetek...Húúú..Egyszerűen fantasztikus! A dvd,ami a könyvhez jár..Hát az tényleg elég fura..És a felnött és a gyerek verzió közt csak a borító különböző..... De nagyon klassz! Mindenkinek ajánlom!:D

brig0721
2008. 02. 29.

Nemmondod h csak a borito különbözik.... Nekem azt mondták h a felnött verzióban lepleződik le 1 csomom inden más. hmmm. namindegy, azér köszi :)

Horog Tamás
2008. 02. 29.

Azt honnan tudom, hogy most az enyém az a felnött vagy a gyerek verzió? Köszi a segitséget!! Tomi

Rácz Tímea
2008. 03. 04.

Ez a kedvencem!Imádom!Piton 4ever!

Rácz Tímea
2008. 03. 04.

Én amúgy 9-én 0.00 kor kaptam a könyvet kézhez,ott előttem bontották ki.Ráadásul 500Ft-tal olcsóbban megúsztam.Köszi a Tesconak!:)Amúgy a gyerek és a felnőtt kiadás között tényleg csak a borító különbözik!!!! Imádom mind a 7 könyvet!!!Kár,hogy nincs tovább.Szerintem a filmek is remekek.

Emilia
2008. 03. 04.

Szerintem nagyon jó ez az utolsó kötet. Néhol kicsit vontatott, de e nélkül (érzelmi válságok stb) nem ilyen lenne. Tartogatott számomra meglepő fordulatot, de összességében nagyon tetszett. Kivéve ezalól a vége. Valahogy nem illik az egészhez, az ahogy sok-sok évvel későbbről ír; nekem ez a része nem tetszik. Túl hirtelen és éles a váltás az utolsó fejezet után. Azért hiányozni fog, hogy nem lesz újabb rész. S szerintem is remekek a filmek; s egy filmben sose lehet annyit láttatni, mint amilyen élményt maga a könyv elolvasása jelent.

Kocsis Eszter
2008. 03. 15.

Szerintem nagyon jó lett.3 hét alatt 2x is elolvastam.Tényleg nagyon jó.Még azt a barátnőmet is rá tudtam venni arra,hogy olvassa rl,aki elzárkózik mindenféle ilyentől... És neki is tetszett.

Báder Nikolett
2008. 03. 24.

Szerintem is nagyon jó a könyv, de most van egy fontosabb kérdésem. Vagy én kevertem vmit nagyon össze...vagy tényleg megcsapott az isteni sugallat...! Tehát arról van szó, hogy: HARRY POTTER ÉS LORD VOLDEMORT ROKONOK LENNÉNEK???...Ez a nagy kérdésem...Tudm, ez így nagy hülyeségnek látszik, de ha bele gondolunk... Tények: 1.) A 6. részben Rowle (Voldemort nagyapja) kijelenti, hogy a gyűrűjük (Peveller fivérek Feltámadás Kőve) családi örökség és, hogy ő maga is a Peveller-leszármazott 2.) Harry megörökli a köpenyt (Peveller fivérek köpenyegét), viszont azt csak fiú örökölheti az apjától. Ebből következik, hogy a legfiatalabb Peveller fivér leszármazottja. ---> És ha Voldemort Nagyúr a középső Peveller fiú leszármazottja, Harry Potter pedig a legfiatalabbé, akkor nagyon is elképzelhető, hogy Voldemortnak és Harrynek KÖZÖS AZ ÜKÜKÜKÜKÜKÜK-ANYJUK!!!! ...Mondjuk ez csak feltételezés, és egyyáltalán nem biztos, hogy ez így van! Nektek mi a véleményetek??? Üdv. U.I.: EZT NEM MÁS OLDALAKRÓL LOPTAM!!!...Már pár hete elolvastam a Harry Potter és a Halál Ereklyéit, de ez csak tegnap este ugrott be!

Horváth Renáta
2008. 03. 25.

Örülök, hogy van még valaki, akinek eszébe jutott ez. Én is gondoltam már rá, hogy Harry és Voldemort távoli rokonok, lehetséges. Bár szerintem nem sok köze van a történethez. Az is lehet, hogy Rowle vmelyik felmenője csak lopta a követ (vagy talán ő maga) és csak hazudja, hogy az övé. Nagyon oda volt a származásáért! De a kő nélkül is elképzelhető, hogy rokonok, hiszen (5. kötet) szinte minden varázslócsalád rokonságban áll egymással. Am szerintem is zseniális a befejezés, bár (lehet, hogy csak én gondolkodok túl sokat) sok mindent sejtettem előre. Pl hogy Piton jófiú, és ehhez néha már elég abszurd módon ragaszkodtam ( pl hogy George-nak CSAK a fülét vágta le, de persze nem lett igazam). Abból gondoltam hogy Piton jó, hogy kérem: mióta könyörög Dumbledore értelmetlenül??? (6. kötet vége) Na mindegy, a kötet zseniális, minden elismerésem az írónőnek!!! Ui: ha Melian olvasssa ezt, lenne egy kérdésem: mi az az egy legfontosabb mondat, amit kihagytak a 2. filmből?

Norbynho
2008. 05. 05.

Én eddig csak filmbe néztem meg őket de hát kedvet kaptam hozzá és elkezdtem olvasni most járok a 2. kötetnél

Mészáros Eszter
2008. 05. 20.

Nagyon vártam,h megjelenjen s nagyon izgalmas,de szerintem kicsit összekapta az epilógus annyira nyálas s nem illik oda .azt ki kellett volna hagyni.A hetesnek a felépítése sokkal zavarosabb,nem tér ki olyan dolgokra amikre az előzökben úgy utalt ,h majd még hallunk róla.R.A.B. szállat gyorsan lezavarta ,Pitonnal személyesen kellett volna sztem beszélnie.Nagyon izgalmas ez is s nem lehetett ezt sem letenni,de nem olyan egységes s nem olyan kerek.

Ivett
2008. 05. 25.

A felnőtt verziót hol lehet kapni? Sok dologban eltér a gyerek verziótól?!

péter kovi
2008. 06. 29.

Ez tényleg jó, a végét sajnálom, szerintem a Piton-vonalban sokkal több lehetett volna, kár érte, mert nem olyan gonosz... A legvége nem az én stílusom, egyébként nem is tudom, hogy ez felnőttkönyv, vagy gyerekeknek szól? Azt gondolom, jobb mondatok vannak benne, mint Coelho-nál, ami nem nagy truváj, de ebből jobban lehet az életről tanulni. Én szeretem, pedig felnőtt vagyok. A végét máshogy írtam volna meg, de sajnos nem tudok regényt írni:)))

Gombos Sándor
2008. 07. 11.

A felnött verziós kötetek csak a borítóban különböznek én úgy tudom..

kismaka
2008. 08. 05.

Mivel Ron a nagy kedvencem, ezért kínszenvedésnek tartottam azt a 200 oldalt, amit a másik kettő nélküle töltött el, nyilván ennél több rosszat nemigen tudok mondani...

(Coco)
2008. 08. 19.

Annyira fantasztikusan építette fel Rowling ezt a hét kötetet, és olyan részletesen, észrevétlenül és fokozatosan adagolta be az információkat, hogy én minden oldal után ámuldoztam rajta! Szerintem méltó lezárása a sorozatnak és mindenre választ kapunk belőle. Bár az epilógusnak tényleg nem sok értelme volt, de attól függetlenül eszméletlenül jó!

Mesi
2008. 08. 25.

Nagyon jó volt a könyv. Bár szerintem az a 19 évvel később már nem kellet volna. Tudom, azt mondják, hogy az embereknek kell a Happy End, de azért ennyire nem. De egyébként nagyon király volt a könyv.

Arisa
2008. 08. 31.

Megintcsak tetszett. Elismerésem az írónőnek, ennyire összetett sorozatot írni tényleg mestermunka... Szerintem jó volt a végén az a 19 évvel később epilógus, kellett a Ginny-Harry szál befejezéséhez! A kedvencem még így is az 1.-3. könyvek, a (kis)iskolás hangulat miatt. De a hetedik -és a többi se- marad el mögöttük érdemben.

Nagy Brigitta
2008. 09. 23.

Nagyon, nagyon jó volt. Mondjuk két kötetes is lehetne, vagy három, vagy akár négy.:D ítélet napig olvasgatnám... Csak a vége olyan "fejezzem már be mert álmos vagyok" szagúra sikeredett.... ennyi szenvedés után kicsit bővebbre is ereszthette volna azt a Happy End-et, igazán öröm lett volna olvasni, hogy végre minden rendben abban a világban.:)

Diós Péter
2008. 11. 17.

Ha érdekel még valakit egy kritika a könyvről: http://www.scriptorium.eoldal.hu/cikkek/konyv jelzo/predestinatio

abszolút
2008. 12. 11.

Fejet hajtok JKR. előtt, minden tiszteletem az övé, hogy megírta nekünk ezt a mesés történetet. Sok mindenre megtanított, megváltoztatta az életemet, nem is akárhogyan. Imádom a könyveit! Viszont mondanom kell mást is róla. Az első rész nagy sikerrel jelent meg, és kiérdemelte, hogy a fiatalok- és felnőttek is ugyanolyan élvezettel olvassák. Így volt sokáig, egészen az 5. részig. Az eddig olvasók tábora két részre oszlott: aki egyetért, aki nem. Felmerült a kérdés: Jól írta meg? Tényleg jó döntést hozott? Vajon érdemes volt-e megölni egy szereplőt, és az eddig olvasó, sok kisgyereknek fájdalmat okozni? A történet menetébe valóban beleillett a rész, hagyjuk, döntötte el mindenki. Várták, hogy megjelenjenek a következő részek. A 6.-at ki is adták. Az összes korosztály pár embere kiolvasta a könyvet. Itt már többen is csalódtak. Hogy miért? Nem erre számítottak. Nem tudták mit higgyenek. Így hát többen is (most már megnevezem)megutálták Pitont. 7. rész. Szép volt, jó volt, kiolvastuk. De mi lett? Az olvasók többsége, még ha az 5. könyvnél nem is, de a befejező résznél eldöntötték. Elszúrta. Sok lett az értelmetlen halál, elcsépelt lett a történet hátsó szála. És legvégső soron. Mindenki megszerette, legalábbis egy kicsit Perselus Pitont. Nem ő volt a hibás, a gyilkos. Dumbledore vitte bele a balhéba. Ezek után már sokan mondják - hozzá teszem jogosan-,hogy az utolsó 3 rész el lett rontva. Mindenki maga dönti el, mit is gondol pontosan. Végül annyit mondanék, hogy még így is fejet hajtok. A világ amit megteremtett Rowling mindenki szemében csodás. P fan, s egyben hp rajongó.

Czakó
2008. 12. 14.

Hereleves. Szerintem. Ez egy könyv. Nem lehet elszúrni. Ha nem tetszik írd át XD

a legnagyobb fan
2009. 01. 02.

Egyetértek Czakóval abban, hogy ez egy könyv, nem lehet elszúrni. Ez az írónő saját könyve, ő írja és nem az olvasók. Ez az ő képzeletének szüleménye. És szerintem semmit nem szúrt el benne. Én azért is szeretem a könyveket, mert olyan valóságosnak tűnik- itt nem a varázslóvilág dologra gondolok, hanem, hogy nem tűnik mesének, nem lett teljesen happy end a vége és ettől sokkal hihetőbb a sztori. Nem egy elcsépelt történet, amiben természetesen a jó győz, senkinek nem lesz baja, mindenki boldog. A halálesetek szükségesek voltak a sztori, a szereplők jellemfejlődése és az erkölcsi mondanivaló érdekében. Különben egy estimese lenne az egész. Nem tudom eléggé jól leírni, átadni azt, amit gondolok, de remélem sikerült a mondanivalóm lényegét érzékeltetni.

Melissza
2009. 01. 29.

Az első 4 kötetet az írónő könnyedén kicsusszantotta a kezéből, de az 5.,6.,7. köteteket már kicsit erőltette. Hiába, hiszen az első 4 kötet cselekményvázlatát tervezte meg elvére,,,de ettől függetlenül nagyon jó könyv! Imádom!

gazda Ferenc
2009. 02. 05.

Ez a legszupib könyv a világon..XDXD!!!

Bartha Orsolya
2009. 03. 09.

Egyszerűen: A LEGJOBB!!!!!!!!

lilla
2009. 04. 07.

Már sok-sok-sok-sok könyvet olvastam,de nem volt ezek során sose olyan élményem,mint a Harry Potterrel.Szinte ott vagyok,látom amint röpködnek az átkok,bűbájok,Harry szemével látok,érzem,amit ő érez.Ha valaki szerette meghal,mélységesen szomorú leszek,és ha boldogság történik,rám se lehet ismerni,mindenkire ráragasztom a vidámságot.Együtt gyűlölöm a halálfalókat Ronnal,Hermionével,Harryvel és még sok mindenkivel,akik a Sötét Nagyúr ellen küzdenek.Nevetek az ikrek viccein,de ami a legfontosabb,megértem,amit a könyv meg akar értetni.A Harry Potter könyvsorozat örök barátom lett!

tomi
2009. 06. 17.

parádés könyv, nagyon izgalmas. a befejezés (19 évvel később) nagyon tetszett, nagyon szivmelengető volt.

Nagini
2009. 07. 06.

Imádom, sőt, hogy úgy mondjam, ez a könyv/sorozat/ az én nagy szerelmem! Tizennégy éves létemre rengetegszer kiolvastam már /bár amúgy is nagy könyvmoly vagyok/, de megunhatatlan! Ha nem olvashatom el, vagy esetleg filmen nem nézhetem meg, már ilyen elvonási tüneteim lesznek :D Egyébként az összes rész nagyon tetszett, bár a Halál Ereklyéi kissé... összecsapottnak tűnik. Mármint a vége, túl gyors a lezárás, előtte meg sokáig volt egy-egy téma "terítéken". Na, remélem érthető :) Ja és még a H.E-ben az nem tetszett, hogy Voldemort meghal. Ez engem ugyanis nagyon idegesít, hogy mindig csak a jók élnek túl mindent, a rosszak meg meghalnak. Személy szerint ez azért háborít fel, mert Voldemort a kedvencem /könyvben, filmben egyaránt/, utána jön Bella, aztán a többiek. Félreértés ne essék, mindenkit szeretek a könyvekből, mert ez egy TÖKÉLETES sorozat! :)

Iv
2009. 11. 28.

A legeslegjobb könyv a világon. Sokkal jobb,minta Twilight

^^
2010. 02. 04.

Nos hát... tegnap fejeztem be az olvasást. Meg kell mondjam, izgalmas volt... :D A vége kicsit rövid lett, örültem volna, ha Draco nem csak egyetlen kép erejéig villan be pl. :) v George-t is megmutathatta volna, h ugye nem roppant bele teljesen Fred elvesztésébe?? Hisz ők mintha összenőttek volna :( (uhh, az a rész....:s halálom..) DE - annak ellenére, h magát Harry Pottert ki nem állhatom - nagyon jó az egész sorozat.

Reschofsky Panni
2010. 07. 25.

Imádom, ötször olvastam, és még mindig nem tudok betelni vele. Perselus Piton a legjobb!!!!

Reschofsky Panni
2010. 07. 28.

KIRÁLY.

stefi
2010. 07. 31.

Én 4-szer olvastam és imádo az egész olyan izgalmas hogy 2 nap alatt elolvastam . az összes Harry Potter kötetet legaláb kétszer olvastam . megéri az árát . AJÁNLOM

julcsi
2010. 10. 13.

Én már 21 éves vagyok de még mindig szeretem ezt a könyvsorozatot :D!!!!

sára
2011. 01. 23.

ez tetszett a legjobban!

Zsina
2011. 01. 28.

Én 12 éves vagyok csak a hatodik és a hetedik részét olvastam el de nagyon tetszett már a hatodikat a moziba is láttam de a film nem olyan izgalmas mint a köny(...) rengeteg részt kihagytak belőle , a halál ereklyéinek még csak az első részét láttam a moziba de igyis rengeteget kihagytak belőle nekem a könyv jobban tetszik mint a film ajánlom !!!!=)(=

\'\':?_()Ö=/
2012. 03. 04.

Ez a legizgalmasabb rész mert a legjobb magyarázatot adja: összeáll a kép!

Fro97
2012. 07. 15.

Első könyvnek,fiatal olvasóknak,és az első ami ajánláskor eszembe jut.Az egyik legjobb.

Voldemort xDD
2012. 08. 07.

Én fanatikus Harry Potter rajongó vagyok,és ez életem egyik legjobb könyve!CAPITULATUS!!

Zoli
2013. 01. 13.

szerintem a Percy Jackson az jobb :DD(De csak könyvben)

Melanie
2013. 07. 29.

Whááá! Elképesztően nagy Harry Potter fanatikus vagyok,a legnagyobb a világon.:3 45 varázsigét tudok fejből,meg a teszlek Süveg dalát,az összes szereplőt,helyszínt,mindent,van két óriásposzterem,és ez a legeslegfantasztikusabb könyv a világon.De komolyan.Eddig bármit olvastam,a Harry Potternél semmi sem tetszett jobban,és nem is fog.És akarok egy Három Ereklyés nyakláncot.:DD

Rajongó! :)
2013. 09. 04.

Nagyon jó!!! Imádom! Ez a könyv tetszett eddig a legjobban, pedig nem keveset olvastam. ÉN vagyok a legnagyobb HP rajongó. Kimentem, ezért Angliába! Voltam a WarnerBros Studio-ban is, ahol az egészet forgatták!


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 5 990 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 5 690 Ft

A termék megvásárlásával

569 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban