Senkise

A leleményes Odüsszeusz alakja Homérosz óta újra meg újra felbukkan a világirodalomban. Az utókor ugyanis soha nem hitte el, hogy ez az eposzi méretű világcsavargó végleg megnyugszik, s ezután már csak a házi tűzhely mellett éli maradék napjait. Dante Isteni színjáték-ában is új, végső útjára indul: Herkules két oszlopa között kimerészkedik az ismeretlen óceánra, s eltűnik a végtelen semmiben. Andrzejewski hőseként is utolsó utazásra készülődik, de nem a felfedezetlen távolba, hanem ifjonti kalandozásának egyik színhelyére, Kirké szigetére, hogy még egyszer újraélje a szerelmet. Teszi ezt azért is, mert kiderül: a hűséges Pénelopét csak a megszokás erkölcse tartotta meg mellette, s már rég nem szeretik egymást. A haldokló asszony ezt nyíltan meg is vallja a fiúknak , Télemakhosznak, aki emiatt végleg elidegenedik apjától, s konok szívvel száll hajóra, hogy elhagyja Ithaka szigetét. Nem nyújt Odüsszeusznak teljes értékű vigaszt ágyasa, Eurükleia odaadása sem.
S mi várja szigeten? Kirké, az egykor kedves és szép varázslónő fogatlan vénasszonnyá változott, vele nemzett gyermeke, Télegonosz pedig nyájas hülyévé serdült, akit - szemben az eredeti legendával, mely szerint ő okozta volna apja halálát - maga Odüsszeusz öl meg. Hősünk mély csalódással száll bárkájára, a hozzá egyedül hűséges Noémónt halálosan megsérti, s az elkeseredett ifjú a habokba vész. Lázadó legénységét meg maga nyilazza le. Amikor a bekövetkezett szörnyű viharban őt is utoléri a halál, már nincs mit sajnálnia: egyedül, illúziók nélkül teng-leng a világban.
Egy nagy író palackba zárt üzenete ez a posztumusz könyv: keserű leszámolás egész élete mulandó örömeivel és szaporodó kudarcaival. De példázat is. Mert a "Senkise" cím nem csupán a Küklopsznak csalafintaságból mondott nevet jelenti, hanem utal a középkori misztériumjátékok Akárki-jére, Jedermann-ra is, aki egész emberi fajtánkat jelképezi, s végső bukása valamennyiünké.
Mégis van valami felemelő ebben a könyörtelen írói leszámolásban. Az, hogy Andrzejewski megírta. Pontosan, szépen, érzékletesen, bölcsen, rezignáltan, még egyszer megragyogtatva benne érett alkotóművészete minden erényét. Illyés Gyula Bartók-versének szavaival szólva:
Ime, a vég, mely előre visz.
Ime, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ime, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie.