Karácsonyi levelek (új, bővített kiadás)

Kétezerben magunk is ott tolongunk István ezer évvel korábbi koronázási ebédjén. Majd belépünk egy csendes dunántúli ferences kolostorba, ahol a kétezer év megélő kamalduli szerzetes, Eleázár atya átlép egy másik idősíkba. A koldus a műanyag szatyrokban nem mást hordoz, mint két kőtáblát, azt a kettőt, amit Mózes hozott le a hegyről. A Gerecse csúcsán nagy tüzek mellett ismeretlen lények repülnek az égbe. A gemenci erdőben ok nélkül dőlnek ki a fák, potyog az almás termése, és nem tudnak elfutni a szarvasok. S többet tudunk meg a római kincsről, mint eddig bárki, aki azt kutatta, bár pereskedett érte a magyar állam is. A kincs ugyanis egy ötven éve bezárult házban lapul, ahol még minden 1956 emlékét őrzi. Egy fotóművész mumifikálódott őseit megtalálják egy altemplom kriptájában, vagy mégse? Egy újabb időkben felmentett 56'-os elítélt élete súlyától meggörnyedve passiójáték áldozatává nemesedik. Talán itt kerülnek először az irodalomban feldolgozásra a 2006. októberi események. A vétkező bíró és az újságírónak álcázott spicli megméretik és mégsem találtatik teljesen könnyűnek. A Csobánc hegy platója váratlanul történelmi helyszínné, egy filmforgatás meg emberi drámává válik. Önmagával szembesül egy örökké sikeres ember, és egy kellemes bajai halászlé estje hirtelen váratlan végkifejletbe torkollik. Nem tudjuk, mikor lépi át az író a realitás és az irrealitás határát. Végig izgalomban tartanak az első személyben elmondott történetek. És mert azok mégsem a kalandteli sience fiction, hanem a szépirodalom világába tartoznak, nem marad el a megtisztító katarzis sem. Az író minden évben elküldte/elküldi ezeket a leveleket a barátainak, hogy a karácsonyidőhöz méltó élménnyel szolgáljon. Alkalmat adjon a merengésre, hogy talán mégsem csak ez a világ létezik, amelyben élünk, és felismerhessük, hogy nincsen élet transzcendencia nélkül.