Részeg angyalok

E sorokat 2005. április 11-én vetem papírra, egy politikusként közismert ember verskönyve kapcsán, József Attila centenáriumos, rügyező vadrózsakoszorús felhőglóriája alatt. S ahogyan a felhők lomhán vonatoznak esőterhükkel az égen, ahogyan észrevétlenül kibuknak, elődudorodnak, fázósan, cidrizve kipöndörödnek a halványzöld rügyek, úgy sorjáznak elém a szinte megválaszolatlan közhelykérdések. Hogy miért és hogyan születik a vers? Hogy miért és hogyan érzi meg valaki a bensőből vezérlő késztetést, hogy engedelmeskedve neki, verset írjon? Hogy valójában mi is a költemény, túl irodalmi műnemen és műfajon? Hogy mit akar vele-általa az, aki valami sorslidérces okból megalkotta? Hogy mit és miért akar immár nyilvánosan elmondani, kifejezni, fölmutatni, bátorságos rekedt hangon eldadogni, hiszen eddig - és csak ő tudhatja, hogy mióta már - csupán rejtett önmagában dúdolt töredék szavakat, tört ritmusokat, törmelék rímeket? (Részlet Ördögh Szilveszter előszavából)