Jakubinyi György

Máté evangéliuma

BIBLIAKOMMENTÁR

szent istván társulat  | 2007  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  344 oldal

Máté evangéliumával találkozik mindenki először, aki az Újszövetséget a kezébe veszi. De egyben találkozik azzal a sajátos előadásmóddal is, ami éppen a szentírási könyveknek a sajátja: egyszerre adnak történetet és igehirdetést, elbeszélést és hitbeli tanúskodást, és mindezt a régi keleti ember kifejezésmódjával. Ezért az evangélium mélyebb megértése hozzá van kötve a szöveg megfelelő értelmezéséhez, magyarázatához. A magyarázat mindíg szokásban volt az egyházban. Azt kellett a szövegből kiolvasni, amit a sugalmazott szerző ki akart fejezni. Ehhez pedig ismerni kellett a műfajt, a szavak korabeli jelentését, az események üdvtörténeti összefüggését, továbbá annak a kornak a vallási és kulturális hagyományait, amelyben a könyvek keletkeztek.

Máté evangéliumának magyarázatánál az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy segítséget nyújtsunk a hívő olvasóknak, akik ismereteiket és vallásos meggyőződésüket kívánják elmélyíteni, de egyben tekintettel voltunk az egyházi igehírdetésre is. Számunkra az evangélium elsősorban kinyilatkoztatás, isteni üzenet az üdvösség rendjében. Ezért a nyelvészeti és szövegkritikai kérdésekre csak annyiban térünk ki, amennyiben az okvetlenül szükséges a kinyilatkoztatott tartalom megértéséhez és kifejtéséhez.

A gyakorlati cél miatt nem időztünk azok mellett a vélemények mellett, amelyek ma egy elképzelt műfaj kedvéért könnyen feláldoznák az események történetiségét. A kinyilatkoztatás a Krisztus-eseménybe volt beágyazva, tehát abból kell kiolvasni.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve2007
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:344
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly420 gr
Sorozat BIBLIAKOMMENTÁR
ISBN9789633619124
Árukód2081509 / 1007665

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power