Jáki Szaniszló

A Teremtő megpihent a hetedik napon

kairosz könyvkiadó kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  70 oldal

A Teremtés könyvének első fejezete valószínűleg az utolsó hozzáadás a könyvhöz. Ez a fejezet több száz - talán félezer-évvel később keletkezhetett, mint a könyv többi része. És ami még különösebb, e nélkül a fejezet nélkül ma nem lehetne a könyvet Teremtés könyvének nevezni. Ugyanakkor nem tagadhatjuk, hogy a Bibliának jóval több mint ezer fejezete közül egy sem okoz olyan fejfájást értelmes, vallásos olvasójának, mint a Ter 1. A Ter 1 szerzője józan ésszel fölfogható dolgokat használ a teljesség szimbolizálására, a teljesség pedig sokkal több annál, amit abban az időben meg tudtak róla állapítani, és messze túlhaladja még azt is, ameddig legújabban tudunk behatolni az állandóan nagyobbodó kozmoszba. A keresztény hagyományon belül a Ter l-hez fűzött magyarázatok kétségkívül arra szolgáltak, hogy számos teológiai kérdést újra megfogalmazzanak, így Isten mindenhatóságát, vetélytárs nélküli voltát, a teremtés jóságát, az ember kiemelkedő szerepét a teremtésben és hasonlókat. De mindez összefonódott azzal a céltalan erőfeszítéssel, hogy a Ter 1 világképét és világteremtését kibékítsék a napi tudománnyal.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kairosz könyvkiadó kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:70
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly80 gr
ISBN9789636623746
Árukód2211443 / 1067562

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power