Illés László

Építs malmot!

dekameron könyvkiadó kft.  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  224 oldal

Mindannyian malmokat építünk. Tudás kell hozzá, amit az előttünk járóktól meg kell szereznünk, és akarat, ami csak magunkban terem.
A malmok aztán forognak, néha pedig megállnak. Könnyen kerülhetünk a földre. Nem számít, hogy hányszor, az a fontos, hogy mindannyiszor föl tudjunk állni.
Amikor elkezdtem írni ezt a könyvet, azt hittem, hogy a hőse az én nyílt eszű, ügyes, makacs, kitartó nagyapám, Sándor József molnár lesz, hiszen ő volt, aki utat tört, aki döntést hozott, aki tárgyalt, aki malmokat épített, és olykor, ha becsülete azt diktálta, akár fejjel is nekiment a falnak.
Ám írás közben rá kellett jönnöm, hogy ő nem magányos hős. Mindig ott volt mögötte a nagyanyám, Szekeres Julianna, aki a szó nemes értelmében szolgálta őt, viselte az olykor elképesztő döntések következményeit, mert mindig, minden időkben, minden körülmények között otthont teremtett.
Mindez lehetőséget adott nekem arra, hogy legyen egy ilyen történetem, egy ilyen megírható, példaértékű történetem.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 175 Ft

A termék megvásárlásával

217 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó dekameron könyvkiadó kft.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:224
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly270 gr
ISBN9786155072192
Árukód2468698 / 1096133

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 175 Ft

A termék megvásárlásával

217 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára