II. János Pál pápa levele az idősekhez

"Éveinknek száma legföljebb hetven,
s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig.
Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás;
gyorsan elszállnak, hamar végük szakad."
(Zsolt 90,10)

Hetven év nagyon hosszú idő volt abban a korban, amikor a Zsoltáros ezeket a szavakat írta, és csak kevesen voltak, akik ennél tovább éltek. Ma, az orvostudomány haladásának, valamint a szociális és gazdasági körülmények javulásának köszönhetően, a világ sok térségében az életkor jelentősen megnövekedett. Továbbra is igaz marad azonban, hogy az évek gyorsan múlnak: az élet ajándéka, annak ellenére, hogy fáradozás és fájdalom kíséri, túlságosan szép és értékes ahhoz, hogy belefáradjunk.

Közben én is megöregedtem. Ezért érzem a vágyat, hogy elbeszélgessek veletek, öregek. Elsősorban hálából teszem ezt, amivel Isten adományaiért és a lehetőségekért tartozom, amelyekkel mindmáig gazdagon megajándékozott. Emlékezetemben végigjárom életem egyes szakaszait, melyek összefonódnak századunk nagy részének történelmével. Számtalan arc tűnik föl előttem, közülük néhányan különösen kedvesek számomra: emlékek hétköznapi és rendkívüli eseményekről, örömteli pillanatokról és szenvedéssel teli helyzetekről. Látom azonban, hogy az Atyaisten mindegyik fölé kiterjeszti gondviselő és irgalmas kezét, amely a lehető legjobban viseli gondját mindannak, amit létbe hívott, és bármit is kérünk akarata szerint, meghallgat minket.

II. János Pál pápa