Utazások emlékkönyve

"Miért emlékkönyv?" Azért-e, mert az elmúlt másfél évtized alatt több-kevesebb szerencsével, szelíd kalandozással, idegenben élő barátok, ismerősök és ismeretlenek életformájának meglelésével, átélésével már lezajlott útiélményekről tudósít, vagy, remélem, szórakoztat is ez az írásom? Az adatok közlésekor pontosságra törekedtem, de végtére is, bevallom, meglehetősen szubjektív hangvételű ez a világért sem csak útleírás. Könyvem nemcsak szép és érdekes tájak szavakkal festett képe akarna lenni. Történetek, kis novellák is sorakoznak benne: az essexi angol farmer családról, a chicagói gabonatőzsdéről, az USA-ban élő jó barátokról és furcsa figurákról, a kaliforniai kővé vált erdőről, egykori holland "udvarlómról", vagy például az "olasz csizma sarkán" tett kirándulásról. A már lepergett tizenöt év alatt majdnem két esztendeig éltem idegenben. S akkor még nem is számláltam erdélyi utaimat. Hiszen, ha szülőföldemet látogatom, nem idegenbe megyek; múlhatatlan érzésem, hogy Erdélyben otthon vagyok. Valójában itthon Magyarországon élek, Budapesten, az Irinyi József utcában. Itthon gondolom el leghívebb, örökösen munkára serkentő barátom: az íróasztalom mellett, hogy milyen volt máshol, s hogy minden utazásnak, akár szénásszekér tetején tettem azt, akár vonaton, hajón, autóban vagy repülőgépen, mindenik útnak legszebb vége a "hazaérkezés". E szavakkal indította útjára ezt az írását az azóta elhunyt kitűnő írónő, Ignácz Rózsa.