Egy népszavazás hordaléka - 2004. december 5. tanulságai

A külhoni állampolgárság megadásával kapcsolatos 2004. december 5-i népszavazás óta több mint egy év telt el. Ez az idő elegendő volt volt-e a kudarc feldolgozására, a a felkorbácsolt indulatok csillapodására?
s a higgadt elemzésre? Egyfajta számvetés elkészítésére? Valószínűleg nem, hiszen újabb balítéletek továbbra is nehezítik a tisztánlátást. Ez az események egyik olvasata. A másik viszont annak felismerése, hogy e fiaskót lehet ugyan meg nem történtnek tekinteni, de az lépten-nyomon visszaköszön. Szembesülésre kényszerít. Kimondhatatlanul és elfojtva más politikai döntésekre is hat, miközben a közvélekedés lassú minőségi változásában kovászként van jelen.
Olyan könyvet tart a kezében az olvasó, amely elsősorban nem aktuális politikai üzengetésekre törekszik, hanem az eddig nemigen taglalt történelmi, államelméleti összefüggések újszerű feldolgozásában látja a megoldást. Nos, mi ez az új megoldás? Az erőszakkal elszakított magyar nemzetrészek megmaradásának két legfontosabb feltétele: a nyugat-európai országokban már létező kulturális és területi autonómiák megvalósítása közép-európai keretek között, valamint az együvé tartozás kötelékeinek erősítése az anyaországgal az élet minden területén. Vajon a magyar kisebbségek életének tényleges jobbra fordulása érdekében a hazai társadalom és különösen vezető rétege felismeri-e a tettekben megnyilvánuló, szólamoktól mentes felelősséget? A kérdés nyitott.