Beszámoló a volgai bolgárok földjén tett utazásról

Ibn Fadlán útja a nagy jelentőségű utazások történetében az egyik nagy ismeretlen ismerős. 920 körül a volgai bolgárok királya levelet írt al-Muqtadir bi'lláhi kalifának, hogy küldjön embereket, akik őt és népét az iszlám tanításaiban eligazítják, és mecsetet építenek számára. A kalifa útnak indított egy küldöttséget, amelynek Ibn Fadlán is tagja volt. A küldöttség 921. június 21-én indult útnak Bagdadból. Először Bukhárába mentek, majd Khwárizmon keresztül az oghuz törökök, a besenyők és baskírok földjén átutazva 11 hónapnyi utazás után 922. május 12-én megérkeztek a volgai bolgárok földjére. A küldöttségnek az iszlám terjesztése mellett egyéb feladatai is lehettek: a kor nagyhatalmi harcában a potenciális szövetségesek fölkutatása és biztosítása, valamint a kevéssé ismert népek földrajzi, politikai viszonyainak és szokásainak a megismerése az egyre bővülő kereskedelmi kapcsolatok szolgálatában. Ibn Fadlánnál jobb, eszesebb és élesebb szemű megfigyelőt aligha küldhetett volna a kalifa: nemcsak mindenre kíváncsi volt, hanem különleges érzéke volt a másra, a szokatlanra, amit pontosan, lényegretörően ragadott meg, s színesen és plasztikusan tudott megfogalmazni. Számos mai etnológust megszégyeníthet azzal, ahogy beszámol például az oghuz törökök házassági szokásairól, a betegekkel való bánásmódjukról, arról, hogyan tisztálkodnak, és a nők viselkedéséről. Ám leginkább a volgai bolgárok mélyreható és sokoldalú etnográfiai jellemzését bámulhatjuk: az étkezési szokásoktól, néhány fontos mitológiai hiedelmüktől a gyereknevelésen, örökösödésen, jogszolgáltatáson át a temetkezési szokásokig és a két nem kapcsolatáig. Ibn Fadlán útijelentését mindeddig az őstörténészeink csak egy szűk köre használhatta alapvető forrásként, hiszen a baskírokról és a kazárokról szóló beszámolók alapvető adalékok a magyar őstörténet 8-9. századi szakaszához.

Eljött az idő, hogy az őstörténészek mellett a történelem és a kultúrtörténet iránt érdeklődők népesebb tábora számára is hozzáférhetővé váljon e rendkívül becses szöveg első magyar kiadása a fordító, Simon Róbert kimerítő kommentárjai és tanulmánya kíséretében.