Horváth Iván

A zárt világ

aposztróf kiadó  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | PAPIRKÖTES  |  162 oldal

"Van abban valami halálos, amikor az ember saját múltjába fúrja bele magát" - írta Balogh Edgár. Horváth Ivánnak minden oka megvan arra, hogy vájkáljon saját múltjában, hiszen három olyan korszakot élt át, amely alapvetően eltért egymástól, így bőven akad mondandója a Horthy-, a Rákosi-, a Kádár-korszakról és a rendszerváltás utáni időkről. Novellákon és elbeszéléseken keresztül tárja elénk, hogy a fent említett történelmi korszakok ugyan sok szempontból eltérnek egymástól, de valamiben mégis megegyeznek: fentről nézve egészen másmilyenek, mint a hétköznapi ember szemszögéből nézve. Írásaiban arra törekszik a szerző, hogy az egyén történetén keresztül a kor valósága elevenedjen meg az olvasó számára. Éppen ezért sok olyasmit mesél el, amiről nem nagyon illik még ma sem írni.

Horváth Iván gépészmérnök, autodidakta festő és író. Nála a festés és az írás szoros egységet képez: a leírt gondolatok szellemében festi meg képsorozatait. Arra törekszik, hogy az írásban lerögzített gondolatvilág adekvát legyen a képeken megjelenítettekkel. Ahogy a hagyományos kínai piktúrában, ahol a versek hangulatára, mondandójára készítettek festményeket, az ő alkotásaiban is jelen vannak ezek a párhuzamok és a kínai piktúra erőteljes hatása is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 995 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó aposztróf kiadó
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:162
BorítóPAPIRKÖTES
ISBN9786155056383
Árukód2385033 / 1110983

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 995 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat