A nyelvtanulás művészetéről - NYELVTANULÓKNAK, NYELVTANÁROKNAK, ÉS MÁSOKNAK

Tizenegy-tizenkét éves lehettem, amikor rácsodálkoztam arra a nyelvi kavalkádra, amely a nálam majd három évvel idősebb barátomat körülvette. Nagymamáival németül, anyjával magyarul, a boltban az árussal pedig az állam nyelvén, románul beszélt. Ezenkívül tudtam, hogy az iskolában, ahová jár, angolt és franciát tanul. Mindig megdöbbentem, nem túlhevültségén, ahogy valamelyik nagymamáját németül alaposan leteremtette - sejtettem, hogy ez kamaszkorban „természetes" -, hanem ahogyan magyarról egy másik nyelvre váltott. Ilyenkor valami történt, és szempillantás alatt arca, hangja és egész valója megváltozott, mintha valaki más bújt volna a bőrébe. Valóságos varázslatnak tűnt ez. Ekkorra én már elfelejtettem az óvodában tanult francia dalocskákat és meséket, és az iskolában hiába tanítottak „okos" olvasmányok és szószedetek alapján németre és románra, képtelen voltam anyanyelvemen, a magyaron kívül bármely más nyelven megszólalni, nemhogy folyamatosan beszélni. Barátomnak szerencséje volt, mert multikulturális családban született (német, zsidó, örmény, magyar felmenőkkel) - az ilyet az akkori körülményekre jellemző módon butaságból és irigységből korcs családnak nevezték -, ahol természetes volt, hogy több nyelven is beszélnek. Mialatt ez a könyv készül, egyre tudatosabbá válik bennem, hogy a vele való barátság - és az a jelenség, amit varázslatnak véltem - határozta meg nyelvek iránti érdeklődésemet. Ennek köszönhető, hogy később néhány nyelvet nekem is sikerült megtanulnom, és hogy nyelvtanár lettem. Ajánlom ezért e könyvet barátomnak -és néhány hónap múlva születő fiamnak, aki élete első idegen nyelvét, a magyart kezdi majd tanulni, legfontosabb tanáraitól, a szüleitől.