Herman Vuijsje

Korrekt Hollandia

gondolat kiadói kör kft.  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  214 oldal

A hatvanas évek Hollandiájában, miként Nyugat-Európa más országaiban is, a háború utáni nemzedék igyekezett lerázni magáról az állam, az egyház, az iskola és a többi intézmény felügyeletét. E folyamat olyan radikálisan zajlott le, hogy az ország – a szerző szavaival élve – „az anarchista és a merész eszmék laboratóriuma lett”. A hetvenes és nyolcvanas években hatalomra került egykori lázadók legfőbb céljuknak tekintették, hogy megfosszák eszközeitől az egyén szabadságát korlátozni akaró államot. E folyamat következményeként az államnak egyre több kötelessége és egyre kevesebb joga lett, miközben az egyes emberben egyre jobban tudatosultak a jogok és egyre gyengült a kötelességtudat. Herman Vuijsje holland szociológus nemzetközi sikert aratott könyvében azt mutatja be, hogy miként zajlott ez a folyamat, hogyan alakult ki a politikai korrektség fogalma, és mindez milyen, máig ható következményekkel járt. A történet ugyan Hollandiában játszódott le, a tanulságok azonban Magyarországon is megszívlelendők.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó gondolat kiadói kör kft.
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:214
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly340 gr
FordítóBérczes Tibor
ISBN9789636930462
Árukód2100463 / 1014194

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 090 Ft

A termék megvásárlásával

209 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára