Házi Balázs  |  Jónás Róbert  |  Nagymihály Zoltán  |  Rapali Vivien  |  Strausz Péter

A rendszerváltás mérföldkövei

retörki  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  297 oldal

A rendszerváltás harmincadik évfordulójára indította el a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) azt a kezdeményezését, mely a "sorsfordító esztendők" kronológiájának létrehozására irányul. Úgy gondoljuk, megérett erre az idő, hisz a rendszerváltás épp most válik történelemmé, a három évtized távlata lehetővé teszi az akkori események objektív vizsgálatát és bemutatását.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló munka eredményeképpen online formában megszületett a RETÖRKI Kronológia, ahol az egyes történéseket részletes "mini tanulmányok" mutatják be, melyekhez több száz korabeli dokumentum, fotó, valamint mozgókép-anyag is kapcsolódik, emellett pedig mintegy száz, az időszakban meghatározó politikai és közéleti szereplő életrajza is elkészült.
Mindezzel párhuzamosan szükségét éreztük annak, hogy nyomtatott formában is az érdeklődők elé tárjuk eddigi munkénk eredményeit. Az volt a célunk, hogy olyan kötetet nyújthassunk át az Olvasónak, mely tudományosan hiteles információkkal szolgál, de ezt közérthető, és vonzó formában teszi. Természetes, hogy a szűken vett rendszerváltás két esztendejét nem lehet úgy bemutatni, hogy ne ejtsünk szót az előzményekről, illetve a korszak kontextusáról is. Ezért a kötetben szereplő események sora 1979-ben indul és 1990 végén zárul. Bízunk abban, hogy jelen munkát hasznosnak találják a köz-és felsőoktatás tanulói, hallgatói és oktatói, valamint a téma iránt érdeklődők egyaránt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
5 225 Ft

A termék megvásárlásával

522 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó retörki
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:297
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
ISBN9786158131124
Árukód2752748 / 1203412

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
5 225 Ft

A termék megvásárlásával

522 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban