Harsági Viktória

Okirati bizonyítás a modern polgári perben

orac kiadó kft.  | 2005  | MAGYAR nyelvű  | FŰZVE  |  312 oldal

Az okirati bizonyítást érintő változás kétirányú. Egyrészről meghatározó a nemzetközi okiratforgalom európai uniós szabályozása, e kérdéskörben a szerző elsődlegesen az okiratok szabad áramlását előmozdító eddigi eredményeket igyekszik bemutatni. A nemzetközi alapokon kifejlődött elektronikus aláírás és okirat intézménye jelenti korunk másik olyan kihívását, amelyre a perjognak, azon belül is a bizonyítás jogának meg kell találnia a maga válaszát. Ez utóbbi témakör mindezidáig pusztán a polgári anyagi, illetőleg a kereskedelmi jog nézőpontjából került feldolgozásra a magyar jogirodalomban, annak perjogi szemléletű megközelítése és ebből adódóan a kutatás eredménye is újszerű. A kötet négy alappillére: - az okirati bizonyítás intézményének helye, szerepe a perjogban, fogalommeghatározási, elhatárolási, rendszertani és bizonyításelméleti kérdések; - jogharmonizációs és jogegységesítési folyamatok hatása, valamint az uniós normák nyomán a magyar jogban bekövetkezett változások; - komplex bemutatása a technikai kihívásokra adható válaszoknak, áttekintve a nemzetközi dokumentumokat és az utóbbi évek hazai jogalkotását; - egyes külföldi államok nemzeti joga a tárgyalt kérdés tekintetében.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 705 Ft

A termék megvásárlásával

370 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó orac kiadó kft.
Kiadás éve2005
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:312
BorítóFŰZVE
Súly360 gr
ISBN963749006X
Árukód2098725 / 1013732

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 705 Ft

A termék megvásárlásával

370 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál