Kilencven év a Maros és a Kongó között - Huszadik századi sorsok 2.

„A század elején a Maros-völgye sűrű fenyőerdők fekete-sötétzöld végtelenjében veszett el. Járatlan utak és végtelen elszigeteltség jellemezte az egész vidéket. A helyzetet lényegesen megváltoztatta a székely körvasút kiépítése." „A vagonajtó keskeny nyílásánál álltam, amikor egy vonatot őrző SS megszólított: ťHa nekem adod a pulóvered, hozok egy veder vizet.Ť Gyorsan odaadtam. Vizet hozva azt mondta: „Ha adsz egy finom takarót, adok egy értékes tanácsot". Adtam. ťEgy óra múlva megérkezünk, és akkor minden élelmet elvesznek tőletek, most lakjatok jólŤ - volt a jó tanács." „Ezekbe az európaiak lakta villákba a fekete személyzet minden reggel gyalog jött a város távoli, afrikai negyedéből, és este hazamentek. A fehér lakások körzetén belül fekete személyzet nem lakott." Harap Béla egy olyan században, a világnak olyan részén élt meg kilencven évet, ahol a történelem emberi sorsokkal és országhatárokkal sakkozott. Ezért jutott el egyetlen élet során a Maros völgyétől a Visztulán át a Kongóig: marhavagonban vagy az életéért úszva, majd a kommunizmus elől újabb országba vándorolva, hogy végül ENSZ-alkalmazottként fejezze be a 20. századot.