Hankovszky Tamás

Fichte korai tudománytanának alapgondolata - Antropológia és transzcendentális filozófia

GERMANIZMUSOK

l' harmattan kft.  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  278 oldal

Az én rendszerem az első, amely a szabadság rendszere; ahogyan a francia nemzet elszakítja az ember külső láncait, úgy rázza le az én rendszerem a magában való dolog, a külső befolyás béklyóit, amelyet minden eddigi rendszer, még a kanti is, többé-kevésbé köréje fon, és állítja elénk az embert az első alaptételben mint önálló lényt. Fichte konok következetességgel és zseniális kreativitással érvényesített e tudománytanában az emberi szabadságba vetett hitét. Miközben újragondolta a filozófia klasszikus problémáit a logikától a nevelésfilozófiáig, mindvégig azt kutatta, hogyan érhető tetten a jelenségek hátterében a szubjektum aktivitása. Hogyan származnak például még a logikai alapelvek is a mi törvénykezésünkből, vagy hogyan nevelheti egyik ember a másikat anélkül, hogy kényszerítené? A jelen kötet Fichte filozófiájának hatástörténeti legjelentősebb korszakát mint a filozófiatörténet önmagában is jelentős teljesítményét mutatja be.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó l' harmattan kft.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:278
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly390 gr
Sorozat GERMANIZMUSOK
ISBN9789632368801
Árukód2568928 / 1139771

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya