Ne gondold, hogy nekem a futással valami bajom van, vagy Katikának - ő egyébként a drága nejem -, egyszerűen csak utálom, ha valami idióta kerget. Rendőr vagy katona, tökmindegy melyik. Még Dél-Amerikában, van ott egy rohadt nagy ország, Brazília, ha ismered, szóval arrafelé kergettek minket, meg a többieket, például Fegyvernekit, Katika rokonát - mellesleg forradalmár -, hát ő sem normális, csak hogy tudd. Vagy Juant - argentin rendőrparancsnok (de már nem az) -, egy olyan latin ficsúrt képzelj most el, aki minden csajra rávigyorog, mindegy, ha ronda is. Na és persze, ott volt velünk még Cheng is - egyébként kínai állatidomár -, majrés krapek, imádtam ugratni, egyébként bírtam. Sokat gondolkodtam, úgy értve, mi lehetett az oka, hogy mi állandóan csak futottunk, de megfejtettem. Lutein. Nem vicc! Vagyis, hogy van ez a szar, szóval ez a lutein, amire Katika szerint szükségem van - és mit ad isten? -, a főtt tojásban van. Szóval az Alvear Palace Hotelben reggeliztünk - ez még Buenos Airesben történt -, Katikával vártuk a főtt tojásokat, meg Katikát letartóztatták, merthogy ideges lett, pedig csak az egyik rendőrt pofozta fel, holott ők ketten voltak. Faggattak a rendőrök, még előtte, hogy ki gyújtotta fel az abroszt a La Cabrera étteremben, de azt Fegyverneki csinálta, nem pedig mi. Á, szerintem hagyjuk. Ha elolvasod, érteni fogod. Brazíliai utazásunk összefoglalójából semmit sem hagytam ki. Benne van a rengeteg kaland, öröm és bánat, vagy a túlélésért folytatott állandó küzdelem. A legfontosabb mégis a humor volt. Az volt a közös nyelvünk, ami feledtette kilátástalanságunkat, erőt adott, végül segített hazajutni. A humort mindenki érti. Még a világvégén is. Majd meglátod. Mondtam már? Utálom, ha valami idióta kerget.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
