Hágelmayer Istvánné  |  Kertész István

Weltner Andor emlékkönyv

akadémiai kiadó  | 1987  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  327 oldal

Libri Antikvárium
Weltner Andor (1910-1978)
A budapesti jogi karon Szladits tanítványaként tanulta a jogot. Az egyetem elvégzése után 13 évet töltött gyakorlati jogi munkával, majd 1948-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán dolgozott. 1951-ben kinevezték a Munkajogi Tanszék élére, s haláláig megszakítás nélkül ellátta a tanszék vezetését, oktatta és művelte a munkajog tudományát. Három évtizedes tanári működése alatt egyetemi hallgatók ezreit tanította és nevelte. Már Szladits szemináriumában kitűnt elméleti érdeklődésével. Később kutatásai átfogták a munkajog teljes tárgykörét. Életművét mintegy 15 könyv és több mint 150 tanulmány fémjelzi. Az 1950-es évek második felétől foglalkoztatták az üzemi demokrácia elméleti problémái, melyek megoldásához az alapot az ó kutatási eredményei jelentették. A szocialista magyar munkajog tudományának megalapozásában jelentős volt az általa készített első magyar munkajogi tankönyv megjelenése 1955-ben, majd ennek átdolgozott kiadásai (1960-ban ós 1962-ben). Részt vett a Jogtudományi Közlöny szerkesztésében, több mint két évtizeden át elnöke volt a Magyar Jogász Szövetség Munkajogi Bizottságának, majd tagja lett a szövetség Tudományos Bizottságának. Haláláig fáradhatatlanul dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottsága elnökeként. Rendszeres résztvevője volt nemzetközi kongresszusoknak. Munkásságát és személyét itthon is, külföldön is elismerték és megbecsülték. Több magas kitüntetésben részesült. 1970-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. A legnagyobb megbecsülés híre, amely tudóst érhet - az Akadémia rendes tagjává választották -, már nem juthatott el hozzá. Egy mozgalmas, gazdag élet lezárult.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:17 x 24 cm
Kiadó akadémiai kiadó
Kiadás éve1987
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:327
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
ISBN9630536803
Árukód6338376 / 5337548

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 375 Ft

A termék megvásárlásával

237 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Jason Rekulak: Vagy hallgasson örökreJason Rekulak: Vagy hallgasson örökre