Novellák I-II.

Gyurkovics hősei sorsukban, szinte biológiai adottságaikban hordják az egyedüllétet. Képtelenek rá, hogy elsajátítsák mindannyiunk létezéstechnikáját, nincs hát mivel védekezniük a külvilág hidege ellen; mint nyílt törést érzik az emberi kapcsolatok csődjét. De - emberszomjúságukban - éppen ők szakíthatják át leginkább a magány burkát. Rá kell jönniük: semmiféle külső beavatkozás, semmiféle elvont okosság nem oldhatja fel magánnyal fertőzött életük rossz monotóniáját. Csak a másikért való gond, az aktív és önfeladó szeretet. Szívós figyelemmel kíséri a szerző az élet tennivalói között tanácstalanul botladozó, különböző s esendőségükben egymáshoz mégis annyira hasonlatos hőseit: az elmeorvost, aki eggyé válik betegeivel életükben és pusztulásukban, az ifjú lányt, aki most próbálkozik először az élet fanyar, izgalmas ízeivel, a könyvekkel és a szerelemmel. Figyelme szelíd megértéssel, részvéte iróniával forr össze - történetei, melyek szó szoros értelmében hétköznapian egyszerűek, a valóságból átcsúsznak a fantázia, az álmok lebegő, groteszk világába. Ismerősöknek, szinte a magunkénak érezzük laza szövésű történeteit, figurái a novellák végeztével is velünk maradnak, velünk élnek.