Hazafelé veszem léptem

Hatvanéves életkorhoz közeledve egyre gyakrabban gondol az ember a gyermekkorára, a szülőföldre, szűkebb és bővebb családjára.
Aztán nyugdíjasként elgondolkodik az életén.
Öröm és bánat, siker és kudarc megannyi emléke tolakodik elő.
Kisgyermekkorból a háború halványuló képei, hétköznapok és ünnepnapok tarka szőnyege, szülők, testvérek, barátok arca, élmények sokasága.
Ifjúkori, majd felnőttkori édes és keserű szájízek.
Útkeresés, helytállás és bukdácsolás, egyenes út és zsákutca.
Meditáció. Humor, önirónia, irónia.
Emberi dolgok.
Csak egyszer megélhető élet.

Messze mentem az utamon,
Néha eltévedtem nagyon.
Visszahív a harang szava,
Elkísér a templom tornya.
Hazafelé veszem léptem,
Orgonaszó a fülemben,
Visszanézek a templomra,
Elkísér a templom tornya.

Ennek a verses kötetnek nagy része alig két év alatt, szinte egy lélegzettel íródott. Mire tudatosult bennem, mit művelek, már el is készült. Most, hogy e kötetet közreadom, remélem, olyan olvasókra találok, akiket megérint írásaim hangulata.

Vásárosnamény, 2000. január 30.
Győrfi András Ernő