Grégor Puppinck

Embertelen jogok

mcc press kft.  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  306 oldal

"A második világháború után az emberi jogok a béke és igazságosság egyetemes ígéretének tűntek. Mára azonban ideológiák csataterévé változtak, amelyen civilizációk ütköznek meg egymással, mivel az emberi jogok a mi nyugati emberképünk lenyomatát hordozzák. Ez pedig rengeteget változott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 1948-as kiadása óta, méghozzá oly mértékben, hogy egyes eljárások, amelyeket akkor az emberi méltóság nevében tiltottnak tartottunk, mára az ember új jogaivá váltak. Kinyilváníttatott a jog a gyermekhez, az eutanáziához, az eugenikához, az abortuszhoz, a nemváltáshoz, és így tovább. De míg a világháború utáni emberi jogok még a természetjogból eredtek, az individualizmus "természetellenes" jogokat hozott létre, s ez elvezetett a transznaturális jogokhoz, melyek azzal kecsegtetnek, hogy a természet megváltoztatható. Ennek az átalakulásnak a középpontjában az emberi méltóságnak a kizárólagos egyéni akaratra szűkítése áll, a test kárára. Az emberi jogok így asszisztálnak a transzhumanizmushoz, és járulnak hozzá a képviseleti demokrácia kimúlásához."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 3 450 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 277 Ft

A termék megvásárlásával

327 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó mcc press kft.
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:306
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly492 gr
FordítóKöllner Péter
ISBN9786156351067
Árukód2755318 / 1205167

Vásárlói értékelések, vélemények

(2 vélemény)

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 3 450 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 277 Ft

A termék megvásárlásával

327 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban