A kivégzés éjszakája

A történelmünkkel való kíméletlen szembenézés, önfelmentő szépítések és hazugságok nélkül, nem tartozik nemzeti erényeink közé. Ez a nemzet mindig hős vagy áldozat. Leginkább mindkettő. Az egyik legnagyobb történelmi hazugság, hogy Auschwitzhoz, az iparosított népirtáshoz semmi közünk. Ez a hazugság, pocsék szoborba öntve, szégyenszemre ott áll ma a Szabadság téren. Hirdetvén, hogy mi vagyunk az áldozat, nem tehetünk semmiről, 1944. március 19-én a hitleri hadak leigázták az országot, és mindaz, ami következett, az ő bűnük. Holott az ősbűn Horthy Magyarországán keresendő: élenjárók voltunk az első világháború után a numerus clausustól a három zsidótörvényig. És tovább. Mert Auschwitz sem volt elég. Az 1990-ben ránk zuhant szabadsággal meg kellett érnünk a szabaddá vált antiszemitizmus mocskos röneszanszát is! Ez a mozzanat az, amely élettörténetét rám testáló regényhősömet döntő elhatározásra készteti: megpróbál adósságot törleszteni egy önmarcangoló, fájdalmas vallomással. Így végre bekövetkezhet a mindig oly buzgón elmulasztott szembesülés, és feltárulnak az ősbűn elfeledett, pokoli stáció írja új regényéről a szerző, Görgey Gábor.