Giulia Eli Folonari

A kottát a mennyben írták - Ötven év Chiara Lubich mellett

új város alapítvány  | 2018  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  175 oldal

Giulia Eli Folonari ötven éven át volt titkára, sofőrje, de mindenekelőtt társa Chiara Lubichnak, a Fokoláre Mozgalom alapítójának, ezért olyan szoros emberi közelségből ismerte őt, mint kevesen. Elbeszéléseiből megismerkedhetünk egy alapító örömeivel, fájdalmaival, életének hétköznapijaival és életének kiemelkedő pillanataival egyaránt.



Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója és elnöke 2008. március 14-én távozott e földi létből, gazdag szellemi és lelki örökséget hagyva maga után. Ennek immár tíz esztendeje. Az évforduló alkalmából az Új Város ezzel a kötettel szeretne emlékezni rá és tisztelegni előtte. Társkiadónk, az olasz Citta Nuova még 2012-ben kérte fel Giulia Folonarit -, Elit, ahogy őt a közösségben ismerik -, hogy mesélje el életét, melyet Chiara mellett töltött. Eli ötven éven át titkára, sofőrje, de elsősorban mindenekelőtt fokolártársa volt Chiarának, ezért olyan szoros emberi közelségből ismerte őt, mint kevesen. Elbeszéléseiből megismerkedhetünk egy alapító örömeivel, fájdalmaival, életének hétköznapijaival és életének kiemelkedő pillanataival egyaránt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 185 Ft

A termék megvásárlásával

218 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó új város alapítvány
Kiadás éve2018
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:175
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly206 gr
FordítóPaksy Eszter
FordítóPéterfi Eszter
ISBN9786158084932
Árukód2715272 / 1175169

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 185 Ft

A termék megvásárlásával

218 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat