Mindennek mestere - A falusi tudás könyve

A Kovásznán élő etnográfus egyéni módszerrel menti át a jelenkorba a hajdani erdélyi faluvilág megannyi átörökítendő szellemi értékét: szó szerint jegyzi le a régi idők tanúinak beszámolóit, és a sok-sok elbeszélés részleteit tematikus csoportosításban teszi közzé, így adva körképet a századforduló és a 20. század első felének életmódjáról ezt tette Így tudom, így mondom (802979) című munkájában. Ezúttal is hasonló híven rögzítő és eredetien visszaadó módszerrel teszi közkinccsé a régi mesterségek 1983 és 1992 között összegyűjtött tudásanyagát. ; Olyasmi nemigen volt, amit nem tudott a falusi ember megcsinálni mondja egyik interjúalanya. Az archaikus erdélyi és moldvai csángó közösségekben, illetve a hagyományos gazdálkodás viszonyai között a falu csaknem önellátó volt; mindazt, ami a napi létezéshez és munkavégzéshez a leginkább kellett, az ügyes gazda maga állította elő. Ugyanakkor a mesterségük és tudásuk differenciálódott is, részint családi hagyományok, részint a regionális-természeti föltételek különbségei alapján. Azaz kialakultak például a kovács vagy szíjgyártó, kőfaragó vagy mézeskalácsos dinasztiák, illetve létrejöttek a szakmák szerint specializálódott települések, így a hímzés Kalotaszegen, a fazekasság Korondon, a fémművesség Szentkeresztbányán stb. De minden önellátó és piacra termelő mesterség tudója legelsősorban természetismerő ember volt, hiszen ez képezte minden szakma alapját a kosárfonástól az állatgyógyításig. A kötet mintegy 500, zömében időskorú interjúalanya Erdély csaknem minden tájegységét képviseli: az Érmelléktől Háromszékig, Máramarostól a Barcaságig és a csángólakta moldvai falvakig. Gazda nagyobb szakmai csoportok (házépítés, lakberendezés, földművelés, állattartás, fémművesség, fonás-szövés, famegmunkálás, vásározás stb.) szerint közli az idős emberek, a hajdani mesterek beszámolóit, a nagyobb szakágakon belül egészen a részletekig eljutó bontásban (pl. a viselő holmik előállításának tizennyolc mestersége jelenik meg képviselőik elmondásaiban, s megelevenednek a Magyarországon ma már kihaltnak tekinthető mesterségek is, mint a tutajozás, a zsúpolás, az olajütés vagy a taplókalap-készítés). Összesen 103 szakma csínját-bínját ismerheti meg az olvasó a legautentikusabb forrásból, az adatközlőktől. A megszólalók szavait betűhíven rögzíti a gyűjtő, tehát terjedelmes kötetének szellemi hozadékát nemcsak a népi mesterségek ismeretanyaga, a szellemi és tárgyi néprajz jelenti, de sokat meríthet belőle a nyelvjárás-kutatás, valamint a nyelvi rétegek (szakmai szókincs) vizsgálata is. ; A könyvet az adatközlők névjegyzéke, a táj- és szakszavak értelmező jegyzéke egészíti ki, fekete-fehér fényképek illusztrálják. A rendkívüli etnográfiai forrásmunka olvasmánynak is kitűnő a népélet iránt érdeklődőknek ajánlott.