A II. Vatikáni Zsinat időzített bombái

A zsinatutáni korszakban két gyötrelmes kérdés merül fel a katolikusok számára: a liturgia és a Zsinat kérdése. Az új liturgia nem jelent-e kirívó szakítást a múlttal? A katolikus dogmából fakad vagy sokkal inkább a protestáns szellemiségből? A lelkek megszentelődésének forrása, vagy felszínességet, banalizációt és deszakralizációt hoz? XVI. Benedek pápa a 2007. július 7-i motu proprio kiadott apostoli levelével - ami bár sok szempontból még mindig megszorító - tett egy lépést a helyes irányba, mivel ebben, valamint a püspökökhöz intézett kísérőlevelében kijelentette, hogy a hagyományos szentmisét sohasem töröltetett el, és sohasem volt betiltva.

A II. Vatikáni Zsinat ökumenizmusról szóló határozata döntő módon szakít az Egyháznak a kereszténység kizárólagos és egyetemes képviseletére formált ezen lényeges igényével. A jelentőségteljes "egyházak" kifejezést többes számban használja, ami olyan nyelvhasználatot jelent, amely a II. Vatikáni Zsinat előtt soha és sehol nem létezett. Vagy mégis? Igen, valóban létezett, de ilyenkor csak a különböző helyi egyházak megjelölésére szolgált, az egyházmegye püspöke és annak papsága körül csoportosuló hívő népet jelentette. Így beszéltek a kölni, vagy párizsi, vagy római egyházról. Néha ezt a kifejezést annak nem tulajdonképpeni értelmében használták a szakadár görögkeletiek közösségeire is, mivel azoknak érvényesen szentelt papsága és érvényes szentségei vannak, de sohasem használták semmilyen az egyházi rendet és a szentségeket elvető eretnek keresztény felekezetre. Lássuk azonban magát a szöveget! A harmadik szakaszában a következő áll: "Ennél fogva ezek a tőlünk különvált egyházak és közösségek, ámbár hitünk szerint fogyatkozásokban szenvednek, nem jelentéktelenek és súlytalanok az üdvösségmisztériumában. Krisztus Lelke ugyanis nem vonakodik fölhasználni őket az üdvösség eszközéül, melyeknek hatékonysága a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességéből ered, amely a katolikus Egyházra van bízva." ... itt nem más felekezetek tagjairól, hanem magukról e más vallásokról van szó, a tanrendszerükről, a szervezetükről! Ezek lennének az üdvösség eszközei, az Istenhez vezető utak? Milyen veszélyes relativizálása ez a királynőként trónoló, koronát hordó és jogart tartó igazságnak! Nem, Urunknak, Jézus Krisztusnak nincs több menyasszonya, a kereszten nem bocsátkozott semmiféle többnejűségbe; egyes-egyedül szeplőtelen, nagyon szeretett menyasszonyáért, az általa alapított Katolikus Egyházért adta oda magát, amelyet saját vérével váltott meg!