Veszélyes határ

Hans lenyomta a kertkapu kilincsét. Nyitva volt. Óvatosan, előrenyújtott karral indult a ház felé a vaksötétben. Az öreg Kretschmer szorosan a sarkában lopakodott. Hirtelen megrántotta az öreg kabátujját. Várj! Van itt valaki
Igen, valaki megmoccant a kerítésnél.
Nem tetszik ez nekem suttogta Kretschmer.
Hans előhúzta a pisztolyát, kibiztosította.
A ház tornáca felől halk ajtónyikordulás ütötte meg a fülét.
Waldhauser, te vagy az? kérdezte fojtottan, de senki sem felelt. Hátul az udvarban, ahol a pajta állt, különös koppanás hallatszott. Csapda, villant át Hanson, és homlokát kiverte a veríték.
A kerítés súgta fülébe az öreg csempész.
Nem magas, és a kerten át kijuthatunk a mezőre. Odasurrantak, de a korhadt kerítéslécek megreccsentek, amint rájuk támaszkodtak.
Hande hoch! csattant fel egy metsző hang, és éles lámpafény vágott az arcukba.
Hans habozás nélkül tüzelt. A fény kialudt, fojtott kiáltás hallatszott. Körös-körül eldördülő lövések törték ezer darabra az éj csendjét