Telemaknak, az Ulisses fiának csudálatos történetei

A XVIII. század egyik legnépszerűbb könyvét tartja kezében az olvasó. A francia Fénelon püspök erkölcsi-politikai tanregényéért egyformán lelkesedtek annak idején a konzervatív körök, a felvilágosodás hívei, de még a forradalmárok is. Fénelon ugyanis a homéroszi mondakörből választott téma ürügyén saját korának bírálatát írta meg, nem kímélve az uralkodót, XIV. Lajost és közvetlen környezetét sem. A történet Odüsszeusz fiának, az apját kereső Télemakhosznak kalandjait meséli el. Télemakhosz hűséges tanítójával, nevelőjével és tanácsadójával, Mentórral járja be kalandos útját; gyakran kerül háborúskodásba, életveszélybe, még rabságba is, míg visszaérkezik hazájába. Idegen országokkal és népekkel, államberendezkedésekkel és szokásokkal ismerkedik; zsarnokokkal és jóságos uralkodókkal, államférfiakkal és egyszerű emberekkel kerül kapcsolatba. Élményeit megbeszéli Mentórral, levonja a tanulságokat Fénelon görög környezetbe transzponált nézeteit uralkodókról, államformákról, filozófiáról és vallásról.
A regényt nem csupán politikai-erkölcsi mondanivalójáért kedvelték a korabeli olvasók, hanem stílusának természetességéért, eleganciájáért és bájáért. A könyv egész Európában elterjedt, sok nyelvre lefordították. Olvasói között a kor legjobb íróit is megtaláljuk. Magyarországon először II. Rákóczi Ferenc foglalkozott megismertetésének gondolatával, de szándékát csak a század közepén valósították meg. Akkoriban két magyarra fordított változata volt ismeretes: Haller László és Zoltán József munkája. A XVIII. század közepétől a magyar értelmiség több generációja ezen a könyvön nőtt fel. Bessenyei így ír róla: Még magyarul, mondani szokás, profánus írók nem is voltak. Hallerbűl, aki Telemachust fordította, Gyöngyösibűl áll a világ. A regény népszerűségére jellemző, hogy dramatizált változatát is bemutatták nálunk.
A regény harmadik magyar fordítója Domokos Lajos, a magyar nyelv kérdéseivel is foglalkozó debreceni főbíró. 1782 és 1802 közt készült fordítása mindmáig kéziratban volt csak, ez a betűhív kiadás az első nyomtatásban való megjelenése. Munkájának céljairól Domokos a fordításhoz írt előszavában többek közt ezeket mondja: Ha minden erőlködésimmel sem vihettem véghez, hogy fordításom jó legyen: azt ugyan sajnálni fogom, de magamat azzal vígasztalom, hogy jó és szükséges dologbann tettem próbát, ha hasznot nem, leg alább kárt nem tettem: sőt jó beszédbenn a' világosságot és az együgyűséget (Simplicitast) akartam keresni, mert ez mindenik fő regulája a' beszédnek. Fenelon is ezeket követte, sőt Mentorral is mindenbenn az együgyűséget dicsérteti.