Fraknói Vilmos

Pázmány Péter 1570-1637

históriaantik könyvesház  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  344 oldal

Az első fejezet Pázmány fiatalkorával, tanulmányaival és a jezsuita rendbe való belépésével foglalkozik, ezt követően pedig olvashatunk grazi tanári éveiről, kassai prédikációiról vagy arról is, hogyan változtatta meg karrierjét az 1608-ik évi országgyűlésen mondott beszéde. A kötet harmadik fejezete egyetlen meghatározó év, 1616 történetét meséli el: azon évét, mikor is végül esztergomi érsekké nevezték ki Pázmányt. A szerző ezek után is folytatja a kronologikus történetmesélést: szó esik arról, hogyan is tevékenykedett II. Ferdinánd megválasztása érdekében, majd arról is, milyen szerepe volt a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem elleni küzdelemben és a nikolsburgi béke megkötésében. A következő két fejezet párhuzamosan foglalkozik az 1622 és 1629 (Pázmány bíborossá választása) közti időszakkal: az egyik az eseménytörténetet, a másik a katolikus megújulást, s ezen belül Pázmány szerepét mutatja be. A továbbiakban olvashatunk még az új erdélyi fejedelemmel, I. Rákóczi Györggyel való kapcsolatáról és levelezéséről, s az 1632-es - sikertelen - római követségéről is (a cél az volt, hogy a pápát bevonják a harmincéves háborúba, a katolikus uralkodók oldalán). A kilencedik fejezet Pázmány és Esterházy Miklós nádor kapcsolatával, valamint a barokk íróként is kiváló egyházfi Zrínyire gyakorolt hatásával foglalkozik. Az utolsó fejezet a nagyszombati egyetem megalapításáról (1635), valamint Pázmány haláláról és örökségéről szól.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
6 175 Ft

A termék megvásárlásával

617 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó históriaantik könyvesház
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:344
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly636 gr
IllusztrációFEKETE FEHÉR KÉPEK
ISBN2050000024900
Árukód2390987 / 1108905

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
6 175 Ft

A termék megvásárlásával

617 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat