Földi Pál

Fehér Sas, Vörös Csillag - Szovjet agresszió Lengyelország ellen 1919-1920

HISTÓRIA ÁLARC NÉLKÜL

csengőkert kiadó  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT  |  192 oldal

A mai ifjabb nemzedék talán nem is hallott róla, hogy 1919-1920-ban, a nagy világégés után, a 123 évi felosztottságból épp újjászülető Lengyelországnak újra élet-halál harcot kellett vívnia, - most a kígyótojásból éppen csak kikelt halálos veszedelemmel, a bolsevik Oroszországgal szemben. Az előbbi a nemzeti fennmaradásért küzdött, az utóbbi a világforradalom fáklyájával kívánta lángba borítani Európát.
Ennek a háborúnak az igaz története nem volt publikus sem a Szovjetunióban, sem az általa megszállt csatlós államokban, így magában Lengyelországban sem A lengyelek nem beszélhettek róla nyíltan, hiszen ez nem kívánatos folt volt a két "kommunizmust építő ország testvéri kapcsolatán." A szovjet történetírás pedig nem kívánta, hogy bárki visszaemlékezzék arra az időre, amikor egy korábbi cári provincia nem volt hajlandó a "szovjet klubnak" tagja lenni. Aki mégis vette a bátorságot, és ha csak regényes formában is, az igazság egy részét megírta, mint Iszaak Babel, az az életével fizetett érte.
Az olvasó most megismeri ennek a sorsdöntő konfliktusnak politikai és harctéri eseményeit, főszereplőit, köztük a "visztulai csodát" (melyben a magyaroknak is szerepe volt), és a híres-hírhedt "Kony-Armyt".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 799 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 759 Ft

A termék megvásárlásával

75 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó csengőkert kiadó
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:192
BorítóKARTONÁLT
Súly140 gr
Sorozat HISTÓRIA ÁLARC NÉLKÜL
ISBN9786155237652
Árukód2495638 / 1113747

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 799 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 759 Ft

A termék megvásárlásával

75 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára