Kutatási füzetek 12. - Ünnepi szám Ormos Mária 75. születésnapjára

Ormos Mária, Akadémiánk rendes tagja, a II. (Filozófiai és Történettudományok) Osztály több éven át nagy elismeréssel övezett elnökasszonya. Igen, kénytelen vagyok az elnök szó­hoz az asszonyt is hozzátenni, mivel Ormos Máriát rendkívüli asszonynak tartom. Egész tudományos pályáján végigvonul, hogy asszony létére a tudós férfiakat megszégyenítő követke­zetességgel, metsző elmeéllel, invencióval, s a korszakát ku­tató férfi tudósokat rendszeresen túlszárnyaló merészséggel tevékenykedett. Maradjunk talán az utoljára említett személyiségjegynél, a merészségnél. Egy másik tudományból, a kísérleti orvostu­dományból kitekintve is nyilvánvaló, hogy Ormos Mária, a szaktudós rendre a legnagyobb fákba vágta a fejszéjét. (Nem is beszélve több nemzedéket fölnevelő egyetemi oktatói tevé­kenységéről.) Hiszen van-e, vagy különösen a pályája kezde­tén volt-e merészebb feladat, mint a két világháború közti kor­szaknak (és persze a két világháborúnak) éppen a politikatör­ténetét, illetve eszmetörténetét vizsgálat tárgyává tenni? Ez a korszak, ez a kettős témakör (gondoljunk csak a fasizmusra és a kommunizmusra, Hitler vagy Sztálin őrült rémuralmára) máig a legélesebb viták kereszttűzében áll. Ormos Mária pedig egyik publikációjában sem habozott kiállni a maga kérlelhe­tetlen történészi álláspontja mellett. Vérbeli történészként éppúgy megajándékozott bennün­ket összefoglaló munkákkal (melyek azután több idegen nyel­ven is megjelentek), mint aprólékosan bizonyító, részletprob­lémákat megvilágító tanulmányokkal. És még valami, ami az agykutatás szemszögéből is rendkívülinek mondható: még a legutóbbi időkben sem látszik lankadni kutatószenvedélye, amely a történeti igazság szüntelen megközelítését szabja fel­adatául. Kutatási Füzetek 12. - Ünnepi szám Ormos Mária 75. születésnapjára Ismét csak vérbeli történészként, még magának a törté­netírásnak a mibenlétével is foglalkozott egyik nemrég tartott, nagy sikerű előadásában, amelynek során azt a kérdést fejte­gette: mi lehet a történész feladata, ha egyszer cáfolhatatlan történelem nem létezik? Ugyanezt a kérdést bizony az orvoskutató is fölteheti magának, ha a történelem szót az ő saját tudományszakára cseréli. Csakhogy Kari Popper óta mindnyájan, társadalom- és természetkutatók egyformán tisztában vagyunk a tudományos haladás kulcsával, azzal, hogy minden új állításnak cáfolhatónak kell lennie ahhoz, hogy megvitatása után, ha minden jól megy, ez az állítás is a haladást, a több tudást szolgálhassa. Ormos Máriát, a mi akkori nagy szerencsénkre, néhány éve már ünnepi tanulmánykötet köszöntötte. Ez az új tisztel­gés még nagyobbra vonja tisztelőinek, híveinek körét, amely­hez ezúttal újabb tanítványai is csatlakozhattak. Noha Debre­cenben is oktatott, 1982-től a pécsi Janus Pannonius Tudo­mányegyetemhez kötődik: az intézménynek 1984 és 1992 kö­zött rektora is volt. Az MTA-hoz azonban hasonlóan erős szá­lak fűzik, hiszen 1963-tól, vagyis - s ez csodálatra méltó - már 42 esztendő óta kutatója ennek az akadémiai intézménynek. Az ő áldozatos, lankadatlan igazságkutatása nélkül vala­mennyien szegényebbek lennénk. De ne erre gondoljunk, ha­nem arra, hogy neki, csak neki köszönhetően gazdagabbak, sokkal gazdagabbak vagyunk!