Ferenczi György  |  Rackajam Együttes

A rackák világa - CD melléklettel

cartaphilus kiadói kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | KÖTVE  |  129 oldal

Rockzenészekről, zenekarokról már nagyon sok könyvet csináltak - mi valami mással akartunk előrukkolni. Nagyon vigyáztunk arra, hogy ne valamiféle öntömjénező kiadvány legyen, hanem inkább arról a szellemiségről szóljon, ami bennünket jellemez. A rackák világa némi áthallással vonatkozik ránk, magyarokra éppúgy, mint a zenekarra, amelynek a neve Rackajam. Azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen is ez a zenekar, színpadon és színpadon kívül, de ügyeltünk arra, hogy egyetlen szót se szóljunk saját magunkról. A könyvben éppen ezért nem kapott helyet sem a zenekar története, sem a tagok életrajza. Van viszont benne sok kép, mert Lajtos István fotós barátunk majdnem két éven keresztül eljött velünk mindenhova, s irdatlan mennyiségű felvételt készített. A közösen kiválasztott fotókhoz a magyar-, illetve a világirodalom jeleseitől válogattunk rövid idézeteket. Az összhatás alapján szerintem pontosan meg lehet tudni, hogy milyen emberek is vagyunk. A könyvhöz készült egy új lemez is, ami - úgy érzem -a zenekar történetének eddigi legjobb lemeze.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó cartaphilus kiadói kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:129
BorítóKÖTVE
Súly740 gr
IllusztrációLAJTOS ISTVÁN FOTÓI
ISBN9789632661735
Árukód2215541 / 1071295

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 740 Ft

A termék megvásárlásával

474 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban