Hermann Irén

Dévény Anna - Egy mindenkiért

 | 2017  | MAGYAR nyelvű

Két éve találkoztam először Dévény Annával, 2016 tavaszán bólintott rá, hogy könyvet írjak róla. Egy éven keresztül beszélgettem vele, mint később kiderült, ez volt élete utolsó éve. Ösztönös újító volt, akit a gyógyítás és olykor a sors komisz akaratával szembeni ellenállás hajtott. Eleinte ő maga sem tudta, mitől működik az a módszer, amelyre ráérzett. Mégis ezreket, kisebb és nagyobb gyerekeket, táncosokat, felnőtteket állított talpra. Olyanokat, akikről talán senki sem hitte, hogy esélyük lehet a teljes életre, vagy folytatódhat derékba tört pályájuk. Isteni kegyelemnek tartotta, amit kapott, ehhez mérten ragaszkodott annak tisztaságához. Nem értette, miért kellene róla könyvet írnia bárkinek. Ő csak tette a dolgát, gyógyított, segített. Szerény ember volt, de módszerének elismeréséért megküzdött a bürokráciával, a kétellyel és a gyógytornász szakmával is, amelynek élete végére legelismertebb művelője lett. Kemény harcos volt, talán túl kemény is. Ő már nem érhette meg, hogy ez a könyv elkészüljön, de nekem mindent elmesélt. Én pedig leírtam.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2017
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2711651 / 8135657

Elérhető még:

Antikvár könyv (3 db)

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Ashley Poston: Hét év távolságAshley Poston: Hét év távolság