Farkas Judit

Kolozsvártól Pécsig, a yaoitól a juhászatig - Néprajzikulturális antropológiai tanulmányok két doktori iskolából

l' harmattan kft.  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNY KÖTÉSBEN  |  278 oldal

Két doktori program fiatal kutatóinak tanulmányait tartja kezében a tisztelt Olvasó.
A Pécsi Tudományegyetemen, illetve elődjén, a Janus Pannonius Tudományegyetemen 1991 szeptembere óta folyik rendszeres, szakos néprajzi képzés, a tanszék 2001-ben vette fel a Néprajz Kulturális Antropológia nevet, és ugyanebben az évben kezdte meg a PhD-képzést a PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskolája keretében. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a néprajz szakos képzés az 1990-1991-es tanévtől kezdődően indult, és ugyanezen évtől biztosított a doktori képzés is.
A két doktori program 2011 áprilisában Pécsett, majd 2012 júniusában Kolozsvárt szervezett közös néprajzi-antropológiai doktori konferenciát, ahol a doktori képzésben részt vevő fiatal kutatók mutatták be friss kutatási eredményeiket. A két találkozás lehetőséget nyújtott az előadások meghallgatására, a készülő disszertációk megismerésére, gyűjtés- és kutatásmódszertanok megvitatására. Jelen kötet a két műhelykonferencia előadásait tartalmazza.
A tanulmánykötet tematikailag rendkívül széleskörű: emlékezet, lokális történelem, hatalmi viszonyok, kitelepítés-történetek, nemi szerepek, identitás-kérdések, gazdasági kapcsolathálók, színek és ízek egyaránt helyet kapnak benne. Időben a 17. századtól egészen napjainkig terjed a kutatások intervalluma, térben pedig a Kárpát-medencét járjuk be a szövegek segítségével. Tudományos műhelyként természetes, hogy a tanulmányokban visszatérő téma a források relevanciája és közlésének módja, a gyűjtő narratívája és az adatközlői érzékenység tiszteletben tartása, a kutatói hipotézisek és tézisek reprezentativitása.
Az említett tematikus széleskörűség ugyanakkor mégis szoros egységbe áll össze a kötetben, annak a tudományos értékrendnek, szigorú szakmai kritériumrendszernek köszönhetően, ami a két doktori programot egyformán jellemzi.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó l' harmattan kft.
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:278
BorítóKEMÉNY KÖTÉSBEN
Súly626 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR KÉPEK
ISBN9789632367088
Árukód2238005 / 1110970

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power