Eperjesi Imre

Házi borászkodás

HÁZUNK TÁJÁN

mezőgazda lap- és könyvkiadó kft.  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA  |  186 oldal

Aligha van olyan település hazánkban, ahol ne foglalkoznának házi fogyasztásra szánt borok készítésével. A szőlő-borosgazdának általában a saját bora ízlik a legjobban, melyhez lelkileg is kötődik.
Nekik szól Eperjesi Imre könyve, aki a szőlő és a bor iránti szeretetét szülővárosából, Gyöngyösről és a szülői házból hozta magával. Saját telepítésű, 50 éves szőlőskertjében több évtizedes egyetemi borászati oktatói tevékenysége során, majd nyugdíjas korában továbbra is szinte napi kapcsolatban van a szőlővel, pincéjében érlelt borával. A szőlő és a bor ugyanis állandó törődést, felügyeletet igényel, hogy ez a nemes nedű minél finomabb, élvezetesebb lehessen. Tapasztalatait, borkészítési praktikáit, tudását, elhivatottságát, a szőlő és a bor iránti szeretetét adja át azoknak az olvasóknak, akik bort szeretnének előállítani saját vagy vásárolt szőlőből, mustból. Könyvében kiemelten ír a szőlőről is, abból a megfontolásból, hogy a jó bor alapja a jól megválasztott terület és az odaillő szőlőfajta, az időben végzett ápolási munkák, a helyesen megválasztott szüret időpontja. A cél az íz- és zamatanyagokban gazdag bor, amelynek szak- szerű készítése, kezelése, érlelése révén asztalunkra kerülhet a legnemesebb alkoholos ital.
A könyv ehhez kíván szakszerű segítséget nyújtani jól érthető stílusban megfogalmazva, sok ábrával kiegészítve. A szerző lépésről lépésre vezeti az olvasót azon a szép, de gyakran nem is könnyű úton, aminek az eredménye a saját bor, amelyet családi körben, valamint barátaival együtt jóízűen fogyaszthat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 655 Ft

A termék megvásárlásával

465 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó mezőgazda lap- és könyvkiadó kft.
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:186
BorítóKEMÉNYTÁBLA
Súly672 gr
Sorozat HÁZUNK TÁJÁN
Illusztráció61 ÁBRA
ISBN9789632867441
Árukód2238411 / 1092892

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 655 Ft

A termék megvásárlásával

465 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban