Ha a Szajnába ugrottam volna

Annak ellenére, hogy azt mondták róla, hogy érzékin, stílusosan és módszeresen élte meg a magányt, néha kerülve, hogy barátokkal, ismerősökkel, vagy a munkássága iránt érdeklődő személyekkel találkozzon, Emil Cioran, lelke mélyén, arra vágyott, hogy beszélgető és sétáló társai legyenek, és, úgy hiszem, néha hiányzott neki a beszélgetés, akár a könnyed szószátyárkodás is. Tisztában volt azzal, mi történik a világban és szűkebb köreiben, napirenden volt a szaftos és látványos hírekkel, meglepő értelmezésekbe bocsátkozott a politikai kérdésekben, és valósággal hajszolta a barátaitól, az utca emberétől és a kis párizsi könyvesboltok eladóitól származó pletykákat. Az évek múlásával, Cioran maszkot épített, amelyet sokaknak nem volt türelmük lefejteni az arcáról.