Icones Illustrium Heroum Hungariae - Hírneves magyarok arcképcsarnoka - 1652, Bécs

A renaissance jelentős állomást jelentett a modern értelemben vett arcképműfaj kialakulásában. Nemcsak az antik minták követésére kell itt gondolnunk, de még inkább arra a körülményre, hogy a humanizmus az addiginál nagyobb megbecsülésben részesítette az e világi életet, valamint a személyiség iránti tisztelet növekvő szerepére is. Mindez hozzájárult a korábban csak csíráiban meglévő műfaji törvények kialakulásához, és azoknak a művészetben történő megvalósításához. Először a társadalom legmagasabb rétegei fedezték fel az arcképben rejlő propaganda nagy lehetőségeit, és azokat ki is használták a saját politikájuk érdekében. Világos, hogy ezzel a lehetőséggel az tudott élni, aki ehhez a szükséges anyagi alappal rendelkezett, és akinek a legnagyobb szüksége volt a népszerűség legitimációjára, ezek pedig nyilván az uralkodók voltak. Ezért kezdetben a portré a legnagyobb érdeklődésre számot tartó személyeket, az uralkodókat ábrázolta. Őket idővel az udvari körökben megfordult arisztokraták is követni kezdték, majd lassanként megjelent a portré igénye az alacsonyabb társadalmi rétegekben is. Az arisztokrácia és a nemesség a származás előkelőségét tartotta ábrázolásra érdemesítő körülménynek. Emellett katonai érdemek vagy kiemelkedő szellemi tevékenység is ösztönöztek portrék megrendelésére, természetesen itt már általában nem az ábrázolt volt a kezdeményező, a tisztelők vagy hívek, mai szóval a közönség is jelentkezett megrendelőként.