Elbeszélések 3. (1896-1897) - Krúdy Gyula összegyüjtött művei 13.

kalligram kiadó  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  428 oldal

A szakirodalom mindeddig bizonytalan volt abban a kérdésben, Krúdy Gyula mikor is költözött Budapestre. A bizonyíték arra, hogy 1896 közepén már Budapesten lakott, az Összegyűjtött Művek anyagának összeállítása során került elő. Bizonyítéknak tekinthető ugyanis, hogy Erdődy Géza egyik szerkesztői üzenete Budapestet jelöli meg Krúdy lakhelyeként. Krúdy pályája során valószínűleg ez volt a legnagyobb váltás. Vidéki újságíróskodás után a fővárosban, megszámolhatatlanul sok rivális között kellett íróként megteremtenie az egzisztenciáját a még mindig csak tizennyolc éves fiatalembernek. Krúdy mindig a lehető legtöbb helyen publikált, de a főváros lapjai nem azonnal nyíltak meg a vidékről frissen érkezett, s helyben még ismeretlen ifjú író számára. Az év során hol ritkulnak, hol sűrűsödnek Krúdy közleményei. 1896 során ismét önálló kötettel kísérletezett, de a Magyar Csendőr című lap, mely a mű kiadásához az anyagi hátteret biztosíthatta volna, időközben megszűnt. A nehézségek ellenére látható, hogy 1897-ben Krúdy már megvetette a lábát a fővárosban: újabb és újabb lapokat talált írásai elhelyezésére. Krúdy Gyula Összegyűjtött Műveinek 13. kötete az 1896 tavaszától 1897 őszéig tartó időszak elbeszéléseit tartalmazza. A kötetben közölt művek egyebek mellett a Magyar Csendőr, az Ország-Világ, a Képes Családi Lapok, a Magyar Szemle, az Egyetértés, a Nemzeti Hírlap, a Szabad Szó, a Fővárosi Lapok, a Budapesti Hírlap és a Pesti Napló hasábjain jelentek meg. Közülük számos mindeddig lappangott, tehát még a Krúdy-bibliográfiák sem tudtak róluk. Tematikusan, hangvételben, elbeszélői technikákban egyaránt sokfélék ezek az elbeszélések, vagyis bizonyos vonatkozásokban megelőlegezik Krúdy legjelentősebb műveinek bonyolultságát.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kalligram kiadó
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:428
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly600 gr
ISBN9788081010408
Árukód2150104 / 1050030

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 840 Ft

A termék megvásárlásával

284 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál