Elbeszélések

,,-Az úgy van - szólt a csendőr, s a szoba külső falához támasztva a fegyvert, leült Bábocskay András mellé a gerendára. - De mégis, mostanában nagyon hordják a sót kifelé.
- Löhet. De hiszen van már a rác fináncnak is esze. Tud az ügyelni, ha akar...Ehen - ütötte föl a fejét, szimatolva Bábocskay. - Érzi a szagát?
-Minek?
-Halat főznek odafönt az orrba a legények. Ha van érkezése hozzá, möghívnám, hogy tartson velünk. Hamar mögvan, mert tudja, röttentő sebösen főz az ilyenéhös nép. Akárhányan vannak, mind rakja fával a bográcsot. Aztán ez a Kiskovács gyerök nagyon jól el tudja kászolítani. Tudja, ez belehány mindönt egyre-másra, hogy káresz kantáresz, ahogy lösz, úgy lösz, de azért senki olyant az embör elé nem ád, mint ez a szélfejű kölök... Jó az tudja, nagyon. Melegít az ilyen."