"...édes hazámnak akartam szolgálni..."

Petrás Incze János (1813-1886) csángó minorita szerzetes és népdalgyűjtő munkássága nem volt ismeretlen a kortársai előtt. Döbrentei Gábor a Magyar Tudományos Akadémia titkára találkozott vele Erdélyben, Borszéken és alaposan kikérdezte a moldvai csángók életéről, nyelvéről, szokásairól a Pusztinán szolgáló lelkészt. A 38 kérdésből, valamint a részletes válaszokból álló interjút a Tudománytár 1842-es évfolyamában jelentette meg. A csángók lélekszámát Petrás Incze János akkor ötvenhétezer-háromszázra becsülte, hozzátéve, hogy már nem mind beszéli a magyar nyelvet. Olyan pedig, aki folyamatosan tudna írni, nagyon kevés akad köztük. A kun eredet mellett, amelyre egy-két földrajzi névbôl következtet, a jászokat is a csángók őseinek tartja, erre utal az egyik moldvai város: Jászvásár (Iasi) neve. A csángók csak azt tudják magukról, hogy -nagyon régiek-, és a madéfalvi siculicidium elôl Moldvába menekülő székelyektől megkülönböztetik magukat. A Cantionale Catholicum című latin-magyar egyházi énekeskönyv, Kájoni János leghíresebb és irodalomtörténeti szempontból a legjelentősebb műve. A Cantionale Catholicum című énekeskönyv eredeti dallamait kéziratos énekeskönyvek, valamint moldvai és székelyföldi népi gyűjtések alapján Domokos Pál Péter rekonstruálta.