A nagy menet

Az amerikai polgárháború negyedik évében, 1864 őszén az Unió tábomoka. William Tecumseh Sherman végeláthatatlan menetben masíroztatta az északiak egyik hadtestét a keleti part felé. E hatvanezres sereg döntő csapásokat mért a Konföderáció erőire, a hátuk mögött már lángokban áll Atlanta; amerre vonulnak, begyűjtik a terményt, az állatokat; kifosztják, majd elpusztítják a városokat, a falvakat, felégetik az ültetvényeket, hogy elvágják a lázadók utánpótlását. Doctorowot nem elsősorban Észak-Dél háborújának oka, nem is a rabszolgaság szörnyűségei foglalkoztatják, hanem az, hogy a hadsereg, egy új világ felé trappoló romboló gépezet nyomában miként támad az űr, és hogyan kezd alakulni az emberek egy ideiglenes, szinte abszurd közössége. Aki elég figyelmesen nézte az emberek, kocsik, ágyútalpak, hintók, bricskák és kétlovas csézák menetét, annak észre kellett vennie, hogy nem csupán egy hadsereg, de egy egész gyökere vesztett civilizáció felvonulása ez. Mintha egyszer csak fogta volna magát, és útra kelt volna az egész emberiség: a kézikocsit vonszoló vagy önmagukat ökör módra kordé elé fogó fekete nők és gyerekek együtt vonultak a fölösleges holmiktól roskadozó pompás hintók utasaival, a déli polgárokkal. Amerre Sherman hadserege elvonult, mindenki földönfutóvá lett. Az emberek azért csatlakoztak a menethez, mert nem volt hová menniük, s a nyomukban már jöttek is a következők.