Dr. Mészáros Gabriella  |  Nagymarosy András  |  Dr. Rohály Gábor

Terra Benedicta - Áldott föld

akó gasztronómiai tan.és kiadói kft  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  272 oldal

Harmadik, nagyformátumú könyvünket tartja kezében, amelyet a magyar borokról írtunk. Az első könyv: Magyar Borok Könyve nem várt sikert hozott. Értésünkre adta: van igény a jó borainkról szóló, alapossággal megírt, nagyobb lélegzetű könyvekre, akkor is ha nem enciklopédikus (monográfiai) igénnyel írták őket. Második könyvünket mégsem a hazai olvasónak szántuk, hanem a nemzetközi szakirodalomba akartunk elhelyezni egy eddig még oda nem került könyvet. A Terra Benedicta - Áldott Föld angol fordításban jelent meg és nagyobb terjedelme ellenére csak azt tartalmazta, amit feltételezésünk szerint nem tudnak a magyar borról. Nem tudják sem a világ híres szakírói és az egyébként jól tájékozott borkedvelők sem. Ennek hasonló című magyar változata a harmadik könyvünk. Ez azonban az azonos cím és borító ellenére nem az idegen nyelvű kiadás magyar alapszövege. Egy másik könyvet írtunk, amely más fejezetekből áll, mint az előző kettő. Szellemisége az első változattal egyezik. E könyv kiadását az is indokolta, hogy a Borkollégium immár ötödik éve működő borismereti oktatásához tankönyv kellett. (Rohály Gábor, Mészáros Gabriella)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
9 300 Ft

A termék megvásárlásával

930 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó akó gasztronómiai tan.és kiadói kft
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:272
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1360 gr
IllusztrációSZÍNES KÉPEKKEL
ISBN9789632172729
Árukód2095447 / 1012654

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
9 300 Ft

A termék megvásárlásával

930 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban