A barikád két oldala
urbis könyvkiadó | 2006 | MAGYAR nyelvű | FŰZVE | 176 oldal
Ebben a kötetben nem tüntetőkről és rendőrökről van szó. Pontosabban: nem csak róluk. Olyan jogász írásak olvashatják, aki - talán azért, mert az Ikrek jegyében született? - többször is megjárta a barikád mindkét oldalát. Több egyetemen is oktatok, de nem hagyom ki a külföldi tanulmányokat. Jelentéseket kapok és írok, vizsgáztatok és vizsgázom, amikor nemzetközi tréningeken veszek részt. Jogvédő vagyok, egy emberi jogi intézet alapító igazgatója, de a jogvédők céltáblája is, mikor az Országgyűlés emberi jogi bizottsága maga elé idéz az állítólagos rendőri túlkapások miatt. Vannak jogalkotási és alkotmánybírósági tapasztalataim. Gyártottam, de gyomlálgattam is a jogszabályokat. Pályám során voltam az első Alkotmánybíróság munkatársa, fötanácsadó 1990-től 1997-ig, majd helyettes államtitkár, utóbb újra alkotmánybírósági szakértó, aztán 2004 decemberétől közigazgatási államtitkár az
Igazságügyi Minisztériumban. 2006 júliusa óta a megváltozott nevű és hatáskörű Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára vagyok.
Könyvem aktuális jegyzeteket, tanulmányokat közöl, amelyekben a hatalom, a politikaalakítás, a döntéshozatal szempontjai mellett civil nézetek és érdekek is rnegjelennek, a precíz jogtudományi, jogpolitológiai elemzéseket oldottabb hangvételü publicisztikai írások egészítik ki.
Müködő jogállamban, ha vannak egyákalán barikádok, azokon nem átlőnek, hanem átbeszélnek. Mint - szándékom szerint - e kötet írásai.
A termék megvásárlásával
171 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | urbis könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve | 2006 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 176 |
| Borító | FŰZVE |
| Súly | 220 gr |
| Formátum | A 5 210 X 148 |
| ISBN | 9639706124 |
| Árukód | 2123298 / 1021347 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
171 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes























