Dr. Bedécs Gyula

Első világháborús magyar katonatemetők - Az Isonzó Baráti Kör története és a "guruló továbbképzések"

savaria university press  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  86 oldal

"Ami még megmaradt, és ami még ránk vár" mottó alatt jelentek meg a 30 éves Isonzó Baráti Kör kiadványai. Ami megmaradt és beépült az emberek tudatába, az nagyon kevés, és ami még ránk vár, az hatalmas feladat. De ha nem kezdjük el, akkor az a kevés is semmivé lesz.

Egy térben és időben is hosszú út során összegyűjtött emlékek adják könyvünk lényegét. Az emlékezés szükségessége bátorított arra bennünket, hogy elbeszéljük mindennek a történetét. Jómagam szervezője voltam ezeknek az utaknak, mostani munkatársam pedig Prémus Karina, aki gyorsírással rögzítette a mondandómat, illetve a technikai munkát segítette, továbbá megkereste a képeket e könyvhöz. A Kocsis Tibor - az Isonzó Baráti Kör tagja - által készített fotók arra figyelmeztetnek bennünket, hogyha már a temetőkben nyugvóknak az életét követelte a hadba hívó Osztrák-Magyar Monarchia, legalább az emléküket mentsük meg az utókor számára. Nemcsak tiszteletet parancsolnak, hanem az emlékek megőrzését és széles körben való híresztelését követelik az emlékhelyek. Erre vállalkozott összegzésünk.

Tartalomjegyzék:

Bevezetés 5 I. Kopjafák sorsa az egykori ellenség országaiban, illetve azokban, amelyekkel együtt harcoltunk 8 II. A magyar nyelvű tájékoztatás hiánya és szükségessége 34 III. Miért vagyok én partizán? Fogadjam el a jelzőt, vagy harcoljak ellene, avagy elismerés vagy elítélés 66 IV. Az elit felelőssége és a társadalom elvárásai 69 Befejezés 81
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 822 Ft

A termék megvásárlásával

182 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó savaria university press
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:86
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly186 gr
FotóztaKocsis Tibor
ISBN9786155753718
Árukód2750808 / 1201866

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 822 Ft

A termék megvásárlásával

182 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat