Miért nem bírjuk az őrző-védőket?

A mintául szolgáló Kis nemzethatározótól mi sem áll távolabb, mint az idegengyűlölet. Új sorozatunk sem akarja megutáltatni egyetlen szakma egyetlen képviselőjét sem. Ellenkezőleg. Az olvasó - reméljük - ez esetben is bírni fogja az adott mesterséget, tudomásul veszi jellegzetességeit, működési mechanizmusait, esetleges fonákságait. És talán elgondolkodik azon, hogy mások ugyanilyen szemüvegen keresztül vizslatják az ő szakmáját is. Egyenruhás ember áll az ajtóban, vagy hátra tett kézzel járkál a hipermarket polcai között, esetleg gumibotját lóbálva igyekszik lépést tartani egy telep kerítésének vonalával, netán keresztrejtvényt fejt valamelyik bank előterének félreeső zugában. Ugye ismerős a kép? Igen, ő a biztonsági őr. Nevezik még őrző-védőnek, vagyonőrnek vagy éppen szekuritis embernek is, attól függően, hogy éppen melyikre hallgat. Ebben a könyvben valamennyi változatot használjuk, elkerülendő a későbbi sértődéseket. A magyar néplélek eleinte nem tudta hová tenni a dolgot. Nem csoda, hiszen a szocializmus ideje alatt minden az volt, aminek látszott. A katonán katonaruha feszült, a rendőrön rendőrzubbony, a krumplilevest pedig krumplilevesnek nevezték az összes étlapon. S akkor, 45 év után, az új kor hajnalának első sugarában megjelent egy hibrid lény kontúrja, beazonosíthatatlan nacionáléjú egyenruhában, oldalán gumibottal, mellén megcsillanó jelvénnyel, és azt mondta: Igazolja magát! Csoda-e, ha az utca népe már az első pillanattól bizonyos gyanakvással szemlélte a szekuritis embereket?