A művész a műben - Analitikus ikonográfiai esszék

Amit a kép megmutat, de nem fitogtat erről szól minden műelemzés, ezért keres rendező elvet az ikonográfia, és ennek megtalálása a műélvezet legfőbb forrása. A kalandhoz pedig Arasse-nál jobb vezetőt nemigen találhatunk. Ebben a kötetben hét tanulmányát egy új vezérlő elv szerint írta meg, melyet analitikus ikonográfiának nevezett el. A kép szüzséje(sujet) és az alkotó szubjektuma(sujet),- ahogy a francia szó egybeesése is azt mutatja, - egymásba épülését, és egymásra utalásait vizsgálja. Elemzésemnek nem az a célja, hogy egy nevet kapcsoljunk egy műalkotáshoz, hanem az, hogy egy alkotásban megragadjuk, mivé tudott válni alkotójának köszönhetően (akinek viszont ismernünk kell a nevét ahhoz, hogy a képet megfelelően tudjuk értelmezni). Témám jól körülhatárolható: újabb és újabb konkrét eseteket elemezve szeretném megragadni azt, ami túl azon, hogy egyedivé teszi az egyik vagy a másik műalkotást azon a sorozaton belül, amelyhez tartozik magán viseli alkotójának személyiségjegyeit. Vagyis azt kutatom, miképpen van benne a Mózesben Michelangelo, a Noé részegsége című festményben Bellini, A Bölcsesség allegóriájában (Az idő múlásának allegóriája a bölcsesség által vezérelve) című képen Tiziano, akárcsak Mantegna a szignatúráiban, vagy Piero di Cosimo a Prométheusz mítosza című képen? Arasse kíváncsisága és fantáziája kimeríthetetlen, nyelvi és vizuális humora lenyűgöző, természete nyughatatlan. De a naiv rácsodálkozás és az alázat kegyes adománya is az övé.