Csokifalók - Kortárs cseh drámák

napkút kiadó kft  | 2017  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  428 oldal

"A cseh drámairodalom leglényegesebb jelenségének azt tarthatjuk, hogy lassacskán lerázza magáról a "tiszta" irodalom béklyóit. A legsikeresebb kortárs színházi szövegek ugyanis gyakran színre állításukkal, vagy legalábbis az őket létrehozó konkrét team ötletelésével párhuzamosan keletkeznek, tehát ezek a színházzal és a konkrét megvalósítás céljával szorosan összefonódó színházi szövegek. Az úgynevezett kollektív alkotás folyamata révén ezek a színházi szövegek gyakran sokkal inkább egy nyitott jelenetsor formáját nyerik el, mely szemben áll az emberek közötti dialógus mimetikus illúziójával, elbúcsúzik a szintézistől, és a dramatikus formát teljesen dekonstruálja. A legtöbb alkalommal ugyanis nem a történetről van szó, sokkal inkább a tulajdonképpeni játékról, illetőleg a különböző metaszínházi jelekkel való játék elveiről. Ezenfelül ezek többnyire egy konkrét társulathoz és színházhoz köthetők, melyek keretében létrejön a színházi szöveg. Nem utolsósorban mindez az egész társulat részvételével történő, a mai társadalom szimptomatikus jellemzőinek keresésében keletkezik, és az autentikus, újabb kori történelmünk sötét oldalát leleplező dokumentumok vizsgálatában, ami révén egy olyan egyedülálló művészi kijelentés születik meg önmagunkról, cseh mentalitásunkról és identitásunkról, mely a közönségben korosztályra való tekintet nélkül visszhangra talál, és ezáltal a kortárs cseh színházművészet per se egy jelentőségteljes módon alakul tovább.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó napkút kiadó kft
Kiadás éve2017
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:428
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly468 gr
FordítóCsoma Borbála
FordítóForgács Ildikó
FordítóGál Róbert
FordítóHanzelik Gábor
FordítóJuhászné Hahn Zsuzsanna
FordítóPeťovská Flóra
ISBN9789632637426
Árukód2709477 / 1171045

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 315 Ft

A termék megvásárlásával

331 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál