Csikány Tamás

Komárom, a szűz vár - 1809

kossuth kiadó zrt.  | 2012  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  168 oldal

CSIKÁNY TAMÁS ezredes húsz éve tanít a magyar katonai tisztképzés-ben, kutatási területe a kora újkori, újkori európai és magyar hadművészet története. Az MTA doktori címét az 1848-49-es magyar szabadságharc hadművészetének tudományos feltárása során elért eredményeiért kapta meg, publikációinak többsége is e történelmi korszakkal foglalkozik. A komáromi vár történetét már szintén majd húsz éve kutatja, e témában is több tanulmánya,illetve egy könyve jelent meg, a Horváth Csabával közösen írt Komárom erődváros. E kötet is Szamódy Zsolt fényképeivel együtt lát napvilágot. A szerző szemléletmódja elsősorban a katonát igyekszik előtérbe helyezni, a gondolkodó, a hivatásának elkötelezett és kötelességét minden elé helyező embert. A hadtörténelmi események bemutatásánál, elemzésénél a katonai gondolkodás logikáját követi, a hadművészet általános törvényszerűségeit alkalmazza ott is ahol kevesebb forrás áll rendelkezésre. Vallja ugyanakkor, hogy a hadtörténelem szerves része az általános társadalomtörténetnek és hitelesen csak abba ágyazva kutatható,tanulmányozható.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 610 Ft

A termék megvásárlásával

361 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kossuth kiadó zrt.
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:168
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly560 gr
IllusztrációSZÍNES ÉS FEKETE-FEHÉR KÉPEKKEL
FotóztaSzamódy Zsolt
ISBN9789630973472
Árukód2233459 / 1088083

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 610 Ft

A termék megvásárlásával

361 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Farkas Nóra: Szeretünk téged!Farkas Nóra: Szeretünk téged!