Csender Levente

A különleges Meditittimó kalandjai

magyar napló kiadó  | 2019  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  109 oldal

Harmadik, javított kiadás

"Csender Levente József Attila-díjas novellista első mesekönyvében két világ él egymás mellett: az egyik Meditittimó herceg autizmusából eredő különlegességeit természetesnek veszi, a másik az elfogadás és segítés helyett a hiányosságaira fókuszál, és a fiú megváltoztatására, saját képére formálására törekszik. Az előbbi a gyerekek és a mesék világa, ahol lovaskocsik, sárkányok és beszélő állatok fordulnak elő, az utóbbi a mai világunk, ahol többnyire tescós házhoz szállító autók, GPS-ek és iPhone-ok jelentik a valóságot. Az erdélyi származású író izgalmasan mutatja be ezt a kettősséget: él a magyar népmesei hagyományokkal, ugyanakkor nem fél modern eszközökhöz nyúlni. A mesét és a valóságot látszólag kijátssza egymás ellen, azonban a feloldás épp a két világ közti távolság közelítésében rejlik: a valóságban létező nyomasztó dolgok a mese világában megszemélyesülnek, hogy miután alakot öltöttek, elfogadhatóbbá váljanak. A kérdés csak az, hogy Meditittimó és hozzá hasonló társai azzal kell továbbra is szembesüljenek, hogy tőlük várjuk a távolság legyőzését, vagy hajlandóak vagyunk olyan világot teremteni, amelyben mi is elindulunk feléjük. Az író a mese segítségével erre a közös útra invitálja az olvasót. A különleges Meditittimó kalandjai minden 8 és 12 év közötti gyermeknek szól, ugyanakkor segítő gyerekkönyvként a felnőtteket is az elfogadásra ösztönzi.
A nagy érdeklődésre való tekintettel már a kötet harmadik, javított kiadását jelenteti meg a kiadó karácsony alkalmából."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 3 290 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 125 Ft

A termék megvásárlásával

312 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magyar napló kiadó
Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:109
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly296 gr
IllusztrációSZALONTAI ENIKŐ ILLUSZTRÁCIÓIVAL
ISBN9786155641329
Árukód2732089 / 1188627

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 3 290 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 125 Ft

A termék megvásárlásával

312 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat